Korábban a beszállító tájékoztatása szerint a gyártó megígérte, hogy nem lesz probléma ennek a termékének a beszállításával. Sajnos a Games Workshop nem tudta betartani az ígéreteit és így az információk szerint 60% érkezett csak meg a kért darabszámnak Magyarországra. Nincsen könnyű dolga a forgalmazóknak, mivel folyamatosan késő rendelésekről és kevés darabszámban gyártott megjelenésekről szól a fáma január óta. Ilyenkor felteheti az átlag vásárló a kérdést, hogy vajon miért ragaszkodok én ehhez a gyártóhoz. Nos a Games Workshop játékainál ez egyértelmű. Ha Warhammerezni szeretnél, akkor türelmesen vársz, mert ezt más gyártótól nem kaphatod meg.
Magyarországon az elmúlt időszakban nagyon megnőtt a Warhammer 40K versenyekre való igény. Ez a hűséges közösségépítési tevékenységnek is köszönhető, aminek a egyik zászlóshajója a HammerTime Cafe. Nem csak sok nagyobb külsős rendezvényen jelennek meg, hanem havi rendszerességű kezdőnapjaikat folyamatosan egyre többen látogatják. Persze ez nem csak a HTC érdeme, mivel a játékosközössége nagyon barátságos és szeretettel várja az új játékosokat. Itt mindenképpen szeretnénk megemlíteni még a nagy közösség építőket a teljesség igénye nélkül: Grim Hussar, KJM, LND HQ, Luminca Cornu wargame szekciója. Nos, pont a kevés Leviathan doboz az egyik olyan visszafogó erő, ami miatt az új játékosok lassabban tudnak belefogni az új kiadásba, pedig ez a legjobb időszak beszállni a Warhammer 40.000 háborúkkal teli játékába.
Az már más helyzet, hogy több olyan figura is volt az előző kiadás kezdődobozában, amit azóta sem lehet kapni se nagyobb szettekben se pedig önmagában. Reménykedjünk a legjobban és készüljünk a 10. kiadásra, amihez hamarosan több ingyenes szabályt is megoszt velünk a Games Workshop. Találkozunk a Warhammer 40.000 10th Launch Partyn!