Esemény

Földes Péter pár éve kezdte csak a hobbit, de már most egy nagyobb méretű verseny főszervezője, amely nem más, mint az Alba GT. Szerettünk volna pár dolgot megkérdezni tőle, hogy minél többen belepillantsatok a szervezés mögé egy kicsit.

Olvassátok szeretettel ezt a kicsiny interjút!

Honnan jött az ötlet és mikor?

Azt, hogy 2023 Októberben szeretnénk csinálni Fehérváron egy két napos, 5 fordulós GT-t, már 2022 Novemberében eldöntöttük. Akkor fixáltuk le a nagyobb rendezvények időpontjait a többi szervezővel az országban. Aztán áprilisban kimentünk az Alpine Cup-ra (röviden TAC) Ausztriába. Nekem ez volt az első külföldi, nemzetközi versenyem, és azon kívül, hogy jól érezzem magam, két oka volt még az ottlétemnek: egyrészt szerettem volna megnézni, hogy néz ki egy ilyen esemény, másrészt beszélni szerettem volna a főpszervezővel, Isikkel terep ügyben, mert tudtam, hogy egy nagyobb versenyzőszámot megmozgató eseményhez nem lesz elég terepünk itthon, így ezt meg kellett oldani. A beszélgetés jól sikerült, több opció is felmerült, ekkor lett bitos, hogy más országokból is szeretnénk látni versenyzőket.

Milyen lépéseket kellett eddig megtenni és mi van még hátra?

Két sarkallatos pont volt, az egyik a helyszín, a másik a terep. 80 főre és 40 asztalra lőttük be a max kapacitást, ennyit éreztünk egyszerre reálisnak és kihívásnak is. Azt tudtuk, hogy Székesfehérváron szeretnénk megrendezni a versenyt, így körülnéztünk a városban, hol van erre alkalmas helyszín. Rövid keresgélés után bukkantunk rá a Mercure Magyar Király Hotel kupola termére, ami pont ideális paraméterekkel rendelkezett, ráadásul a külföldiek miatt egy szálloda eleve jó helyszínnek tűnt. Felvettük a kapcsolatot és lefixáltuk a helyet, nagyon jó partnernek bizonyultak. Terep ügyben pedig ahogy fentebb említettem találtunk megoldást, eredetileg úgy volt, hogy Isiktől fogjuk bérelni, de azóta a Metagame és az Inncreative (a Főnixcsarnok klubját működtető és rendezvényeit szervező cég) is vett egy nagyobb terep pakkot, ez a kettő már elég lesz 40 asztalra, ráadásul egységes mert ugyanott szereztük be. Már csak apróságok vannak hátra, mint az objektíva markerek legyártása, a helyszínen kivetített vizuál összerakása, ilyesmik. A lehetséges szponzorokkal folyamatosan egyeztetünk, a végleges nyereményalap az utolsó pillanatig alakulni fog.

Mennyire okoz nehézséget kommunikálni a versenyt a nemzetközi vizeken?

Ezt sikerült áthidalni egy fizetős FB kampánnyal. A wargamerekre jól lehet célozni, a FB pedig jól kezeli a felhasználók földrajzi elhelyezkedését. Beállítottuk Magyarországot, és a környező országokat, illetve érdeklődési körnek mindent, ami a WH40K-hoz kapcsolódik. Ez a kampány Augusztus végén indult, eddig több mint 16K felhasználóhoz jutott el az esemény, és ebből 605-en rá is kattintottak. Körülbelül ugyanennyi kattintás várható még a befejezésig. Ezen felül természetesen még mindig a személyes ismeretségek, kapcsolatok működnek a legjobban. Azoknak, akik járnak külföldre is versenyezni, van pár cimborája, őket folyamatosan puhítgatják, hogy jöjjenek. Szeptember 23-án megyünk Ljubljanába Aemona GT-re, az ottani főszervező már be is regisztrált a mi eseményünkre, de ott még tervezünk egy nagyobb promo kört, jöjjenek minél többen Szlovéniából is. Ebben egyébként mindenki segítségét szívesen fogadom, az elején még nagyon komolyan kell tolni külföldön is a rendezvényt, de aztán ha megvan a kritikus tömeg, a következőre már egymást hívják a külföldiek. 

Ennyi minőségi tereptárgyat egyszerre nem láttunk Magyarországon egy versenyen. 

Mennyi idő volt vagy lesz ezeket elkészíteni?

Csaltunk, mert készen vettük őket, bár lapra szerelve. A Metagame összerelve tárolja őket, a Főnixcsarnok szétszerelve. Úgy számolunk, hogy majdnem egy egész napos munka lesz felrakni a terepeket az asztalra még így is. A terepeket a WTC csapatának terepfelelősétől, Isik Belül-től vettük, Wayland-Yutani néven árul TAC és WTC standard terepeket a neten.

Nyilván ez nem egy emberes feladat. Mutasd be a csapatot!

A csapat egyelőre még alakul, a szervezői feladatokat egyedül viszem, én raktam össze az összes dokumentumot és információt, én tárgyaltam a helyszínnel, én intéztem a terep vásárlást, hiszen én vagyok egyébként is az Inncreative Bt. ügyvezetője. A vizuált a feleségem készítette AI segítségével. A helyszínen azért már egy nagyobb csapat fog segíteni a lebonyolításban, szerencsére már most is többen jelezték a közösségből, hogy szívesen segítenek. Szükségünk lesz legalább két bíróra, ebből az egyik már megvan, Dáj személyében az LND HQ-tól, a másikat még nem fixáltuk le, létszámtól függ. Ha jól alakul a létszám, hívunk külföldről egy veterán bírót, ha marad az előzetes előrejelzések szerinti 40 fős létszám, akkor viszont lehet hogy én fogok beugrani. A Főnixcsarnok csapat is ott lesz a helyszínen, segítenek a regisztrációval és az információnál, ezenkívül a szálloda is biztosít személyzetet, akik a berendezésben és a pult működtetésében, a versenyzők kiszolgálásában segítenek.

Mutasd be a helyszínt!

A Mercure Magyar Király Hotel egy négycsillagos szálloda, Székesfehérvár belvárosának közepén helyezkedik el, a sétáló utcában. Klasszikus corporate szálló, főleg rendezvényekből élnek, nem is feltétlenül adják ki a szobákat csak úgy bárkinek. Az együttműködés nagyon gördülékeny és a visszajelzések nagyon jók, teljes a bizalmam bennük. A kupola terem tágas, fényes és levegős, az akusztika kiváló. A bárpult egy légtérben helyezkedik el a versennyel, a szobák pedig az emeleteken vannak. A cafeteria részleg rendkívül igényes és jól felszerelt.

Mit javasolsz azoknak, akik most akarják elkezdeni a készülődést a versenyre?

A versenyen kötelező a festettség, ezért mindenekelőtt kezdjetek el festeni! Játszatok minél több meccset, gyakoroljatok, mert a sok gyakorlástól nem csak ügyesebbek lesztek, de a játékot is jobban tudjátok élvezni, kevésbé stresszes. Ha még nem használtatok sakk órát, akkor érdemes azt is gyakorolni, elmenni addig pár kisebb versenyre, vagy megkérni egy havert. Amiatt, hogy a verseny hivatalos nyelve az angol nem kell senkinek izgulni, az asztalnál már kb 40 szavas szókinccsel is vígan el lehet boldogulni. A játékosok többsége egyébként is magyar lesz. Regisztráljatok minél előbb, ezzel megkönnyítitek a szervezők munkáját, illetve a promoban is segít, ha valaki BCP-ben megnézi a versenyt, és azt látja sokan vagyunk már most, nagyobb kedvvel jön el maga is. 

Köszönjük Földes Péternek az interjút és sok szerencsét kívánunk a verseny szervezéséhez! Reméljük, hogy jól fog sikerülni és egy újabb versenysorozat indul el Magyarországon, amely akár külföldi játékosokat is vonzhat kicsiny hazánkba!

Kövesd az Alba GT eseményét és kezd el a felkészülést! 🙂

Tippek

  • Bitz Piac

    Cserélj vagy vegyél bitzeket a figuráidhoz a minden hónap második szerdáján megrendezésre kerülő Bitz Piacon a HammerTime Cafe-ban!
  • Adeptus Mechanicus

    Mindig is érdekelt a modern technológia? Válaszd az Adeptus Mechanicust!
  • Ha késel

    Ha késel a megbeszélt játékodról, akkor mindenképpen értesítsd az ellenfeleidet!