Új megjelenés

A régi motorosok tudhatják, hogy a Warhammer Fantasy Battle régi kiadásaiban az Ogrékat (amiket most már Ogoroknak vagy Ogor Mawtribesnak hínak) lehetett tenni az Ember Birodalmának seregeibe. A későbbi kiadásokban és az Age Of Sigmarral ez a lehetőség teljesen eltűnt, sőt az embereket és az ogorokat egy lapon sem említik (pedig korábban az ogorok sokszor ugye zsoldosai voltak az embereknek és ezért lehetett a játékban is belerakni az ogre egységeket a birodalmi seregekbe).

Az új figura nem más, mint Sigmar városainak egy új egysége amely egy második generációs ogorokból álló egység amely egyben lövés, szárnyvédő és felderítő szerepet tölt be. Akik ismerik az ogrék háttértörténetét a Warhammer világában az tisztában lehet vele, hogy folyamatosan zabálnak amikor tudnak. Ezek a városi ogrék most már egy picit jobban bírják kaja nélkül és egy pár órát kibírják, hogy ne tömjék a hasukat, így egy picit nyájasabb és hasznosabb részei lesznek a seregeknek. Ugyan így gondolhatja az ember, hogy miként lövész egy ogre.

Nos a Leadbelcherek (akik egy kezükben tartott ágyúval lövöldöztek a tömegekre) után már nehezen tudnánk elképzelni „brutális lövészt”.

Nos itt nem is a brutalitásról van szó, hanem ahogy az ogor egységek gnoblarokat visznek a hátukon (vagy a zászlójukon vagy a vállukon) akik magasabbról figyelik az ellenfelek mozgását ez a drabális harcos egy lövészt visz a hátán, aki nem csak megfigyelő, de pontos mesterlövész is.

Felüdülés új ogor egységeket látni az Age Of Sigmar világába. Biztosak vagyunk benne, hogy nem lesz egyedül. 🙂

Tippek

  • Blood Angels

    Szereted a vámpíros filmeket? Kóstolj bele a Blood Angel életérzésbe!
  • Tyranida

    Ha szereted az Alien filmeket és könyveket, akkor a Tyranida sereg a te választásod!
  • Védd a fejet!

    Ha elmostad az ecseteidet, akkor mindig tegyél rájuk ecsetfej védőt!