A Purity Sealeket, avagy Magyarul, tisztasági pecséteket számos katonai egység visel a Warhammer világokban, amelyeket fegyvereken, páncélokon és járműveken helyeznek el. Ezek viaszpecsétek és pergamenek formájában jelennek meg, amelyeken kinyilatkoztatások és imák vannak feljegyezve. A legjobb információink szerint a valóságban is több vallásban jelenik meg hasonló használatú tárgy, de nem pont olyanok, mint a Warhammer világokban. Ebben a cikkben erről fogunk írni, valamint, hogy hol jelennek meg a Purity Sealek más játékokban?
Mi is az a Purity Seal a Warhammer világokban?
A tisztasági pecsétek imákat vagy litániákat tartalmaznak, amelyeket papírra írnak, majd viasz segítségével a páncélokra, fegyverekre vagy éppen járművekre erősítenek. Gyakori elhelyezési pontok a lábvédők, illetve a vállpáncélok szélei vagy teteje. A tisztasági pecsétek ezen harcosok tiszta hitét vagy erkölcsét jelképezik az Emberiség Császára vagy éppen Sigmar vagy éppen a rendházuk szemében. A Warhammer 40.000 világában a pecséteket csak az adott rendház káplánjai adhatják át, és gyakran a csatát megelőzően áldással kísérve kapják meg a harcosok.
Sok rendháznál ez egy ünnepélyes szertartás, mely során imákat zengenek a Primarchának és az Istencsászár tiszteletére. Az ilyen ceremóniákat általában akkor rendezik, amikor a harcosok különleges feladatot vagy küldetést vállalnak, vagy ha tudják, hogy nem fognak visszatérni a csatából. A tisztasági pecsét viselésének joga csak akkor nyerhető el, ha a harcos már bebizonyította bátorságát a csatában, és méltónak bizonyult annak eszményeihez. A káplán általában egy adott áldással ruházza fel a harcost, például egy meghatározott ellenség legyőzésére vagy a feladat teljesítésére, még ha halálosan megsebesül is. Ha a harcos sikeresen visszatér, bebizonyította, hogy az áldás valóra vált. Ezután állandó jelleggel viselheti a tisztasági pecsétet, hogy mindenki lássa hitét és odaadását.
Minden tisztasági pecsét egyedi áldást hordoz, amit a káplán állapít meg, figyelembe véve a harcos tisztaságát. Gyakori áldások lehetnek például: „Egyetlen xeno penge sem hatolhat át e testvér húsán”; vagy „Aki ennek a testvérnek látókörébe kerül, nem éli meg a következő napot”. Ezek az áldások leginkább arra ösztönzik a harcosokat, hogy bizonyítsák bátorságukat és elkötelezettségüket, és akár taktikai változtatásokra is késztethetik, vagy vakmerőbbé tehetik őket. A viselő az áldásában foglalt imákat is felidézheti, hogy megerősítse elkötelezettségét a rendháza, Sigmar vagy az Istencsászár iránt. Maguk a tisztasági pecsétek elismerésként is számítanak, mintha egy kitüntetés lenne.
Pár világ, ahol megjelennek még a Purity Sealek?
Több más videójátékban is megtalálhatunk hasonló, vélhetőleg áldást hordozó tárgyakat.
Darkest Dungeon: Man-At-Arms
A Darkest Dungeon mindkét részében szereplő Man-At-Arms hős páncélján egy Purity Sealhez hasonlót láthatunk, amely tetején bár nem viasznak tűnő rögzítést találhatunk, de áldásnak vagy eskünek tűnő hosszú pergamen lóg róla. Ugyanakkor, ha megnézzük a második részben már úgy jelenik meg ez a karakter, hogy az egyik vállapján egy koponya van, amely alatt egy pergamen formájú kidolgozást is láthatunk. Hasonlót már többet is láttunk Warhammer figurákon. Ha a buzogányt egy csatapörölyre váltanánk le, akkor simán elmenne egy Warhammer Fantasy birodalmi kapitánynak ez a karakter.
World Of Warcraft: Paladin Judgement Armor
Tudjuk, hogy a Warcraft világa majdnem Warhammer lett, így nem csodálkozunk azon, hogy a Paladin kaszt tier 2 páncél szettjének (Judgement armor) vállvédőjén ott virít egy tisztasági pecsét.
Így péntekre egy ilyen rövidebb cikkel érkeztünk nektek, amit reméljük, hogy érdekesnek találtatok!
Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is!