A kérdés jogos. A válasz nem biztos, hogy egyszerű.
Miért?
Induljunk ki a mi világunkból. Egy volt tűzoltó ismerősöm mondta (és 100% egyetértek vele, hogy) náluk az volt a megszokott, hogy teljes felszerelés nélkül nem indulunk el sehová! Optimális esetben ez természetesen alap. Alap, hogy maximalizálni akarjuk a siker, és a túlélés esélyeit.
Az alapvető funkcióra, a fej védelmére itt most nem térek ki!
A Warhammer 40.000 világában a sisakok nagy része már van olyan fejlett, tartalmaz(hat) annyi beépített funkciót, hogy nagyban megkönnyíti a viselője dolgát. Egy astartes sisak pl. a páncélzat része, ami képes hermetikusan elszigetelni a viselőjét a környezetétől, így megóvni a vákuumtól, a hőtől, fagytól, nem kívánatos mérges gázoktól, és egyéb kellemetlen és (talán még az astartes számra is) végzetes hatásoktól. A sisakba szerelt nagyító, célzó és diagnosztikai rendszerek, a beépített vox (rádió adóvevő), a lélegeztető, légszűrő rendszerek, és a személyre (vagyis inkább feladatra) szabhatóság is megkönnyíti a viselő dolgát, segíti őt a hatékony harcban. Tudtommal pár funkció van, amiben egy astartest gátol a sisak. A Betcher’s Gland által termelt mérgező- savas váladékot pl. nem képes egy sisakos marine az ellenfelére (vagy egy elpusztítani kívánt tárgyra) köpni. A Marine (különösen egy Space Wolves) kifinomult szaglását is gátolja a sisak, de erre az említett rendháznak van megoldása: speciális, farkasfejes, részben nyílt sisakokat alkalmaznak.
A csatanővérek sisakjai funkciójukban inkább, megjelenésükben kevésbé hasonlítanak az astartes sisakokra. A Custodes testőrök csúcsos sisakjai egyszerre ceremoniális, és harci sisakok. A míves egyedi csúcstechnológiájú páncélzatok részét képező sisakok belsejében található funkciókról csak annak lehet bármi fogalma, aki érti, hogy egy ilyen testőr mennyire összetett feladatok ellátására képes! Az eldák hiperfejlett technológiája talán még több előnyt jelent; talán még több, még egzotikusabb funkciókat képesek egy sisakba integrálni. A Tauk sisakjai is hasonlóan fejlettek lehetnek. Célzó- és nagyító, kommunikátor és drón- és csatapáncél (battlesuit) operátor rendszereket rejthetnek magukban.
Itt ki kell hogy térjünk egy különlegességre. A vespid segédcsapatok sisakja az egyesülés sisakja (Vespid Communion Helm) az éteri kaszt megrendelésére gyártott eszköz ugyanis a rossz nyelvek szerint hipnotikus béklyóban tartja a viselőjét, így irányítva a vespideket.
Az orkok sisakjai, nos finoman szólva is egyszerűbbek. A lényegük, hogy jól mutassanak, és nem mellesleg védjék az ork fejét, ami a hihetetlen ellenálló test talán egyik gyengébb része. Abból nem lehet baj, ha egy ork srác az első fejet ért zuhi után még folytathatja a balhét. Ő ezért jött, és minden ami őt ebben segíti az csak jó lehet, nem is beszélve arról, hogy egy remek sisak bizony nagyon királyul nézhet ki! Szarvak, szögek, színek, jöhet minden ami orkos! Egy necron feje egy élőfém, önmagát regenerálni képes fém sisak is egyben, és minden ami fontos az a kemény necrodermisen belül helyezkedik el.
Egy egyszerű ember esetében, mint egy birodalmi gárda katona (sidenote: a guardsmen honvédet jelent!) a sisak nagyon változatos lehet. A régi idők pickelhaubéje (német csúcsos sisak), vagy stahlhelmje (II. vh. német rohamsisak), a pith helmet (a jellegzetes fehér „szafari” sisak) egyszerre védi a fejet és része az egyenruhának (mert van olyan regiment, ahol a katona mejelenése talán még fontosabb is, mint a fej védelme). Egy mordiai vasgárdista tányérsapkája nem sokat jelent egy fejet ért találat ellen (különösen a warhammer világában, ahol alacsonyan repkednek az „overkill”-ek)!
De visszakanyarodva a sisak hasznára, A gyalogságnál a fej védelmén és a társak megkülönböztetésén kívül sok egyéb funkciót is elláthat. Felszerelhető világító vagy éjjellátó berenedezésekkel, vox rendszerhez, vagy kihangosítóhoz csatlakoztatott mikrofonnal, légszűrővel; amire az adott világ gyalogosainak csak szükségük lehet (és természetesen a rendelkezésükre áll)!
A különböző fegyvernemek, mint pl. a gépesített alakulatok a mai harckocsizók sapkájára hajazó fejfedőket hordhatnak. Csatolható gégemikrofon, vox rendszer, egyéb csatlakozók.
Egy birodalmi lovag, vagy titán moderatii-ja gépének vastag héján belül is hordhat olyan sisakot, ami segíti őt a géppel való jobb szinkronizálásban, a géplélekkel való egyesülésben. Egy Princeps viszont már olyan mélyen van a titánba integrálva, hogy számára bármilyen fejvédelem feleslegessé válik.
Az adeptus mechnanicus egységeinél az effektivitását talán csak egyetlen dolog írhatja felül: a Gépisten tradíciói. Egy Scitarii például gyakran annyira robotizált, és annyi implantátum található a szervezetében, akár a fejében, hogy egy sisak már indokolatlan lenne a számára. Amit az implantok nem képesek elhárítani, azt egy sisak sem tenné meg, ugyanakkor egy ilyen beültetés egy találat esetén könnyebben cserélhető, mint egy organikus szerv. (megjegyzés: egy scitarii önmagában egy könnyen cserélhető eszköz!) A csuklya miértjéről pedig kérdezzetek egy techpapot – már ha hajlandó válaszolni.
De ha egy sisak még legrosszabb esetben is védi a fejet, és ezen felül rengeteg extra előnyt jelenthet, akkor miért nem hord mindenki sisakot a 40k-ban?
Nos, szerény véleményem szerint azért, mert egy hősnek mindig látod az arcát! Gondolj csak az Utoló Szamuráj c. filmre, ahol Ken Watanabe és Tom Cruise sisak nélkül áll ki a maga 300 szamurájával a lőfegyverekkel felszerelt császári hadsereg elen. Egyetlen fejlövés, vagy szurony találat és számukra vége a harcnak, de teljes kabutóban (sisak) nem látszódna a színészi játék. Nem jönnének át az érzelmek.
(a teóriát megcáfolja: Pedro Pascal, azaz Din Djarin, ismertebb nevén a Mandalóri és teljes Children of the Watch – azaz a hagyományőrző mandalóriak!)
De visszatérve, akinek van arca, annak van személyisége. Az emberibb. Nem egy katona, nem egy páncél, nem egy a sokból, hanem „Ő”. Az arc közelebb hozza egymáshoz az embereket. Egy arcról könnyebb érzelmeket leolvasni, így könnyebb azonosulni, megérteni a másikat. Sisakban egy katona elszemélytelenedik.
Emlékezzünk vissza a Csillagok Háborújára, a klónokra. Amikor először láttuk őket harcolni, nem volt arcuk, nem volt nevük. Fehér egyenpáncélt hordott mind és harcoltak a droidseregek ellen. Minimális megkülönböztetés volt rajtuk, hogy látható legyen, hogy ki a tiszt. A későbbiekben már láthattuk őket sisak nélkül. Látható volt, hogy a sorozatgyártás ellenére ők is egyéniségek. Mindnek másabb volt egy kicsit az arca, a személyisége. Később már a páncéljaikat is színezték. Tetoválásaik lettek, neveket kaptak, vagy vettek föl: Rex, Cody, Vaxer, Fist, Fives. Az ő elvesztésük már jelentett valamit. Nem CT-5555 halt meg, hanem Fives; mert őt már Fivesként szerettük! Mellette még száz másik klón, de Fives halála jobban fájt, mint a száz másik testvéréé!
Aztán jött a 66-os parancs, és a klónok a jedik ellen fordultak. Onnantól megint felvették a sisakot, eltűnt minden személyiségük. Ellenséggé váltak. Arctalan ellenséget pedig könnyebb megölni. Nem kell a szemébe nézni! A filmkészítők szempontjából ez volt a legfájdlommentesebb megoldás arra, hogy hogyan gyilkolhassuk halomra lehetőleg lelkiismeretfurdalás nélkül a jedik szövetségeseit, a korábbi bajtársainkkat.
Az arcélküliség tehát sokat segíthet abban, hogy valakit érzelmileg távol tartsunk magunktól. Könnyebb egy ilyen figurát levenni az asztalról, mint egy neves (és „arcos”) hőst!
Nem tudom, hogy egy másik wargamer fejében mi jelenik meg akkor, amikor a figuráira néz. Számomra egy hős, egy osztagvezető, vagy egy tiszt, egy különlegesebb beosztásban lévő katona (pl. zászlóvivő) már egy „valaki”. Neki már van személyisége, mert kiérdemelte. Neki lehet arca.
Egy osztgvezető, pl. egy marine őrmester már egy valaki. „Ő” vezeti a „többit”. Nagyon valószínű, hogy Ő esik el utoljára, (már csak azért is, mert általában erősebb, jobb mint a többi testvér körülötte), legalábbis az utolsók között (ha van mellette speciális fegyveres „valaki”, akinek érdemes életben maradnia, akkor természetesen a helyzethez mérten a jobbat érdemes választani).
Ez egy fontos szempont lehet a wargame-nél, ahol bizony hullanak az emberek (is). Levenni egy „valakit” a csatatérről sokkal fájdalmasabb, mint levenni egy bábút.
Ahrago-t, én neveztem el, én ragasztottam a hátizsákjára a korábbi szakasztársának a fegyverét, amit vissza kell hogy vigyen a szakaszhoz. Én adtam neki történetet, én ŐT (és nem pedig azt a modellt) festettem ki. Ha Ő meghal, nos, ez a legszívtelenebb megközelítés szerint is időpazarlás volt. Akkor már inkább valaki mást szedek le. Akibe nem fektettem ennyi energiát. Egy névtelen valaki mellőle. És reméljük, hogy Ahrago túléli! Vannak apró győzelmek a csatatéren!
Írta: Molnár Balázs
