Hasonlóak voltak hozzánk. Egy félelmetes, pusztító csillag fénye alatt születtek a galaxis távoli részén, a Halo Csillagok régiójában, több milliárd standard évvel azelőtt, hogy a Császár megalkotott volna minket a Szent Terrán. Igencsak keveset tudunk erről az idegen fajról – forrásaink szerint rövid és nyomorúságos életük volt a kezdetekben. Minden pillanatban napkitörések és intenzív sugárzással járó viharok támadták őket; az akkor Necrontyr néven ismert hús-vér faj egy igen komor néppé vált, akiknek bizonytalan élettartamát állandó veszteségek gyötörték és szakították meg végül. Testüket már egész fiatal korban eltorzították és felemésztették a szörnyű rákos megbetegedések és egyéb nyavalyák, melyeket napjuk magas szintű, ionizáló sugárzása okozott.

Necrontyr: Skrumpgoblin

Városaik inkább szellemvárosok voltak, semmint virágzó települések – az élők csak rövid ideig tartózkodtak ott korai haláluk révén, akik napi megélhetésüket alig összekaparva szenvedtek őseik hatalmas sírjai és kriptái árnyékában. Hasonlóképpen alapították meg első dinasztiáikat is az uralkodók, akik az élőkre nem tekintettek többként, mint átmeneti lakosokra, akik sietve haladnak át az állandóbb és maradandóbb szerkezetekbe, amelyeket a halottak tiszteletére emeltek. A Necrontyr anyabolygóján a legnagyobb emlékműveket ugyanis mindig a halottaknak építették, soha nem az élőknek.

Tomb World

Később, szükségtől vezérelve, a Necrontyr kitört saját napjának börtönéből, és elindult az ismeretlen felé, remélve, hogy egy olyan birodalmat építhet, amelyben faja megszabadulhat szülőcsillagjának halálos energiáitól. Sztázis-kriptákat és lassan haladó, antianyag-meghajtású tömegszállító hajókat építettek, amelyeket a “necrodermis” néven ismert élő fémmel vontak be, hogy ellenállhassanak az évezredekig tartó űrbeli utazásoknak. Ha nem egyfajta tech-eretnekséggel állnánk szemben, majdnem azt mondhatnánk, hogy csodálatos mindaz, amit létrehoztak a túlélésért. Leszármazottaik, a Necronok, viszont nagy ellenségeink, ezt nem szabad felednünk.

Sajnos az Univerzum bármely pontján felbukkanhatnak – hisz bizony, a Necrontyr anno elkezdte a távoli világok gyarmatosítását.

Dinasztiáik egyre tovább és tovább terjeszkedtek, míg végül az ősi galaxis nagy része az uralmuk alá került. A kezdetektől fogva maga a Triarch irányította őket, egy tanács, amely három Necron dinasztia phaeronnak nevezett uralkodójából állt. A Triarch legfőbb vezetőjét Néma Királynak nevezték, mivel csak a mellette uralkodó két phaeronon keresztül szólt alattvalóihoz. Úgy tudjuk, örökletes pozíció volt ez, de feltételezéseink szerint a Necrontyr bizonytalan élettartama miatt a Néma Király címe számos alkalommal átszállhatott egyik királyi dinasztiáról a másikra. A Necrontyr Birodalom utolsó napjai pedig Szarekh uralkodása alatt zajlottak.

Szarekh The Silent King

Emlékeztek, mikor meséltem a Régiekről? Említettem, hogy képesek voltak a teremtés egy bizonyos fokára, és saját fajokat hoztak létre, mikor háborúba keveredtek a Necrontyrral. Valóban így volt – ez volt a gyógyír a Függetlenségi Háborúra… Legalábbis így gondolták a Triarch tagjai.

Ugyanis, valamikor a lassú csillagközi terjeszkedésük során, a Necrontyr találkozott egy ősi fajjal, amely sokkal idősebb volt, mint bármely más létező faj az ismert galaxisban. Ezek a lények voltak a Régiek, a Nagy Öregek, akik abszolút mesterei voltak olyan energiaformáknak, amelyeket a Necrontyr még csak elképzelni sem tudott, nemhogy használni. Ahogy már azt tudjátok, a Régiek már régen rájöttek sok technológiai csodára – köztük a halhatatlanság titkára is! Az örök élet ajándékát azonban makacsul őrizték, és nem voltak hajlandóak megosztani azt a Necrontyrral, aki még mindig hordozta keserű csillagának genetikai átkát, amely alatt született. Ráadásul a hüllő-szerű misztikusok gyarmatosítási folyamatai mérhetetlenül gyorsabbak és kiterjedtebbek voltak, mint a Necrontyré, melyet Warp Kapuiknak és az Immaterium feletti kontrolljuknak köszönhettek. Ez, valamint a Régiek hihetetlenül hosszú, ha nem éppen halhatatlan élettartama égető, irigy dühöt szított a Necrontyr népben, amely lelkileg éppúgy felemésztette kultúrájukat, mint ahogy azt a rákos megbetegedések tették testükkel.

És, ahogy telt az idő, további viszályok sújtották őket, míg nem belső harcok alakultak ki a birodalomban. Minden dinasztia a saját sorsát akarta irányítani, és hamarosan a nagy házak konfliktusokba keveredtek, amelyeket forrásaink „függetlenségi háborúknak” neveznek. Ha a körülmények még egy generációig változatlanok maradtak volna, lehetséges, hogy a Necrontyr önmagát irtotta volna ki – s bár így hozta volna a Császár! Ahogy a Necronok területe egyre szélesebb és sokszínűbb lett, az egység, amely erőssé tette őket, erodálódni kezdett, és egyre keserűbb háborúkat vívtak egymással – egész kis királyságok küzdöttek a függetlenségért.

A polgárháború

Végül a Triarch rájött, hogy népük egységének egyetlen reménye egy külső ellenséggel vívott háborúban rejlik, de kevés olyan volt, aki hiteles fenyegetést jelenthetett volna a technológiailag fejlett Necrontyr számára. Csak a Régiek voltak olyan potenciális ellenségek, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy a viszálykodó Necrontyr dinasztiák kénytelenek legyenek összefogni ellenük. Egy ilyen konfliktusnak okot találni egyszerű volt, ráadásul, hiszen a Necrontyr mindig is neheztelt a Régiekre, amiért azok nem voltak hajlandóak megosztani az örök élet titkait.

Így történt, hogy Szarekh, az utolsó Néma Király, a Necrontyr fajra jellemző szörnyű féltékenységet és haragot kihasználva háborút hirdetett a Nagy Öregek ellen. Ezzel egyetemben amnesztiát ajánlott fel azon elszakadni vágyó Necrontyr dinasztiáknak, akik önként visszatérnek a Triarch kötelékébe. Így, a győzelem és a halhatatlanság ígérete által csábítva, a függetlenségre törekvő Necrontyr birodalmak felhagytak harcaikkal, és megkezdődött a nagy háború. Egy olyan konfliktus robbant ki a csillagok között, amilyenre korábban még nem volt példa, és bár a Néma Király és a Triarch sikeresen egyesítették gyűlölködő népüket, ez egy olyan csaták sorozata volt, amit a Necrontyr nem nyerhetett meg. Egyedül legalábbis nem.

Hungarian Warhammer Community csapata

Írta: Geőcze Sára

Tippek

  • GloomSpite Gitz

    Szereted a ravasz, zöld goblinokat és a gombákat? A GloomSpite Gitz seregei rád várnak!
  • Ork színek

    Milyenre fesd az orkjaidat? Egy gyakori Ork mondás szerint:”Green is da best!”
  • 15 perc

    A napi 15 perc figurafestés is több a semminél.