Nem tudni, mikor kezdődött. Oly régen volt már, oly hatalmas erők nyomán, amely elképzelhetetlen számunkra… S mégis, megpróbálom átadni nektek mindazt, ami akkor ott történhetett, amit akkor látni vagy nem látni, hallani vagy nem hallani lehetett. Figyeljetek, mert az a pillanat fog most testet ölteni szavaimban, amelynek köszönhetően mind itt vagyunk. Ha ez nem történik meg, akkor semmi más sem, és a Világ, mint olyan, nem létezne.

Lássatok lelki szemetekkel egy sötét, élettelen közeget, a nagy feketeséget, amelyben egy szívdobbanás sem hallatszik, sem egy levegővétel. A Nagy Semmi csupán, az Üresség honol mindenütt. Nincsenek határok, nincsenek birodalmak, sem hegyek, sem folyók, de még csillagok sem. Teljes a csend, őrjítően. Még illatok sincsenek, sem nyugtató érintések, amelyek a biztonságról tennének tanúbizonyságot – ugyanakkor kín és fájdalom, sírás és betegség sem létezik. Egészen békés is lehetne ez az állapot…  De, mint tudjuk, a béke sosem tarthat örökké.

the-big-bang

Valami megmoccant… Valami feldobbant, mint a magzat első szívverése az anyaméhben… Valami elindult, és ezzel a Nagy Üresség, ami eddig csak tehetetlenül zuhant a semmiben, formálódni, alakulni kezdett. Ezek a kataklizmikus erők, amelyek felszabadultak, a nagy kavalkádban összeütköztek, összetömörültek és létrejöttek az első napok. Több milliárdan ragyogtak, s ezzel létrejött a fény is az univerzumban. Sokáig nem is volt nagyon más a Világban – csupán csillagok, por és gázok. Azt hinné az ember, ebben a szemet gyönyörködtető látványban, hogy talán ennyi volt az egész: az Univerzum magára öltötte csillogó ékköves, fekete selyemkendőjét és ebben tündököl tovább az idők végezetéig.

Ti azonban, akik itt éltek ezen a szép helyen, és hasonló ruhadarabbal takarjátok arcotok a tűző Nap elől, mind tudjátok, hogy a selyem alatt bizony sokféle titok rejtőzhet. Bizonyos titkok mindig rejtve maradnak, de vannak, amelyek egy idő után kendőzetlenné válnak… Így volt ez az Univerzum nagy titkával is.

A csillagok szintén rendelkeztek erővel, amelyet gravitációnak hívnak. Ezzel a hatalommal a csillagok körül is formálódni kezdtek a különböző anyagok, és lassan-lassan megszülettek az első bolygók és más égitestek. A ti két holdatok is akkor jöhetett létre, ahogy a planéta is, amin éltek. Viszont, még mielőtt ez mind megtörténhetett volna, a sötétben, a milliárdnyi nap között, különös entitások ütötték fel a fejüket – az Univerzum első gyermekei, a C’tan, avagy a csillagistenek.

Az a szoláris energia szülte őket, amelyen később parazitaként élősködtek. Nem voltak többek egyszerű lényeknél, amelyek gondolatai még maguk a csillagok elektromágneses közegébe voltak bezárva. Sok körülöttük lévő csillagnak az életerejét szívták el, s ha egyet teljesen elpusztítottak, rátelepedtek a következőre. Sokáig ment ez egy így, míg nem megtanulták, miképp is tudnak az Univerzum elektromágneses áramlásán utazni – elhagyták eredeti szülőhelyüket és semmi sem állíthatta meg őket, hogy a Világ további részein pusztítsanak. Az olyan bolygó kezdemények, amik akkor voltak születőben, is teljesen hidegen hagyták őket. Csak egy számított: kiszipolyozni a milliárdnyi nap energiáját. Ez volt a nagy titok – a Világ élősködőkkel volt tele, olyanokkal, akik nem adtak, de mindent el akartak venni tőle. Ti hagynátok ezt? Nem, ugye?

Az Univerzum sem hagyta.

Ctan warhammer40K csillagistenek

Miután a csillagok életet adtak a C’tannak, az ifjú Tejútrendszer is világra hozta első élőlényeit, amelyek rendkívül hosszú fejlődésen mentek keresztül az évmilliók alatt. Ők voltak az első igazán érző lények, amelyek olyan fejlett technológiával rendelkeztek, hogy képesek voltak utazni a csillagok között. Hüllőszerű mivoltukat csak a Régiekként emlegetik manapság az idegen Eldar népek. Lassúak és hidegvérűek, de mély bölcsesség birtokosai voltak, s oly sokáig tanulmányozták az Univerzumot és annak működését, hogy technológiai tudásuk maradványai valóságos misztikumként hatnak ránk, ma élő emberekre.  Képesek voltak manipulálni teret és időt, a párhuzamos világokat, dimenziókat, könnyen hozzáférve a pszichikus képességek tárházához. Ők voltak talán az elsők, akik beléptek az Immatériumba, avagy a Warpba, amely egy tisztán pszichikus energiákkal ötvözött, káosz uralta dimenzió. Kapukat építettek és hálózatokat hoztak létre benne, hogy összeköthessék világaikat, és még a fénynél is gyorsabban juthassanak el egyik helyről a másikra.

Old-Ones

És bizony utazásaik során teremtettek! A Régiek rendelkeztek a terraformálás tudásával is – bolygókat alakítottak át, hogy teremtményeik azokon élhessenek. Az élet mindennél becsesebb kincs volt a számukra… Vannak olyan eretnekek, akik azt állítják, ők voltak azok, akik a mi Szent Terránk talaját is érintették, még mielőtt mi, emberek, is öntudatra ébredtünk volna, de tudjuk, hogy ez ostobaság, hiszen az Istencsászár formált minket a maga arcára, még mielőtt Szelleme testet öltött volna…

Minden esetre, a Régiek alkották meg az Aeldari és Krork népeket, amelyek idegenekként mindenképp ellenséges fajoknak számítanak, hiszen nem az Istencsászár hozta létre őket, nem tartoznak bele az Ő birodalmába. A Krorkok mai leszármazottait Orkokként ismerjük, és rajtuk kívül ott voltak még a Slann és Jokaero fajok is. Utóbbit akkor teremtették, mikor konfliktusba keveredtek a Necrontyrral…

Hungarian Warhammer Community csapata

Írta: Geőcze Sára

Legújabb tudástár tartalmak

Warhammer 40.000 Seregei – Orks II. Az Orkok Anatómiája És Biológiája

„Az orkok fiziológiája egyszerre lenyűgöző és félelmetes, olyan embertelen mértékű ellenálló képességet mutatva, hogy látszólag halálos sérüléseket is képesek túlélni hosszú távú következmények nélkül. Valóban, gyakran megfigyelték, hogy az orkok, akiket heves harcok közepette halálos sebekkel sújtottak, néhány nappal később ismét feltűntek – nagyobban és erősebben, mint korábban, a sérüléseknek pedig csupán felületes hegek maradtak … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Orks I. Bevezetés és Történelmük Röviden

„Ere We Go, ‘Ere We Go, ‘Ere We Go!„ —Gyakori Ork kántálás a WAAAGH! közben Az Orkok, más néven Greenskin-ek, egy vad, harcias, zöld bőrű, bestiális, aszexuális humanoid faj, amely az egész galaxist benépesíti. Egyedülállóak az emberiség által ismert intelligens xeno fajok között, mivel mind állati, mind gombaszerű fiziológiai jellemzőkkel rendelkeznek. Fizikai és kulturális jegyeikben … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Imperial Knights V. Lovagok Heraldikája

„Csatába, urak és úrnők! Csatába! Tisztítsuk meg ezeket a becstelen férgeket az Emperor nevében!” Sir Massimo, House Hawkshroud Minden Imperial Knight egy értékes és nagy becsben tartott harci gépezet, amelyet nemesi pilótája tisztel, és amelynek karbantartását gondosan végzik a ház Sacristánjai. Mindegyik a háza dicsőséges heraldikájába van festve, és olyan képekkel és ikonográfiával díszítik, amelyek … Tovább

3. Melyik Warhammer Játékot Válasszam? – Warhammer 40.000 – Kill Team

Folytatjuk cikksorozatunkat a Warhammer 40.000 – Kill Team terepasztalos társasjátékával, amely egyre nagyobb népszerűségre tesz szert hazánkban. A Warhammer 40.000 világát folyamatosan boncolgatjuk a Warhammer 40.000 tudástár cikkeinkben, így itt most nem feltétlen fogunk részletekbemenően beszélni róla. A Warhammer 40.000 egy sötét jövőt bemutató sci-fantasy univerzum, ahol az emberiség folyamatos háborúban áll, hogy fennmaradását biztosítsa. … Tovább

Legfrissebb Hirek

Játékosoktól Játékosoknak – Galba Zsolt Orks

Folytatjuk a Játékosoktól Játékosoknak című cikksorozatunkat, ahol egy igencsak nagy ork fant kaptunk el egy interjúra, Galba Zsoltot. A kicsiny interjúval szeretnénk titeket bevezetni a Warhammer 40.000 orkok világába, amely nem csak dakka és choppa (igazából MORE DAKKA ÉS MORE CHOPPA). Gyere és ismerd meg Zsolt elmondásában ezt a fantasztikusan vérengző frakciót! Mit kell Tudni … Tovább

Bejelentették a Warhammer 40.000: Space Marine 3-at

A Warhammer 40,000 univerzum rajongói hatalmas örömmel fogadhatják a hírt: hivatalosan is bejelentették a Warhammer 40,000: Space Marine 3 fejlesztését! A Focus Entertainment, a Saber Interactive és a Games Workshop közös közleményben erősítette meg, hogy a népszerű akciójáték-sorozat újabb epizóddal folytatódik. A Space Marine 2 sikere 🚀 A Space Marine 2 megjelenése óta óriási sikert … Tovább

LiszkaG Gaming – Together We Paint Stream Kezdő Tippek és Hearthkyn Salvagers

Folytatódott a LiszkaG Gaming csatornán a Together We Paint Stream, ahol Liszka „Liszkag” Gergelyünk nem csak a Hearthkyn Salvager Kill Team csapatával haladt, hanem több kezdőknek szóló tippet is adott a stream elején. A streamet visszanézhetitek a Youtube csatornáján, valamint ideiglenesen a Twitch csatornáján is. Iratkozz fel a LiszkaG Gaming-re és csatlakozz akár ma is … Tovább

Márciusi Golden Gobbo Figurafestő Verseny Előnevezés

Kedves Figurafestők! A mai naptól meg lehet vásárolni a nevezést a március 29-én megrendezésre kerülő 𝗚𝗼𝗹𝗱𝗲𝗻 𝗚𝗼𝗯𝗯𝗼 figurafestő versenyére. A nevezést kérjük, hogy a webshopunkon vásároljátok meg, hogy lássuk, hogy mekkora érdeklődés van a verseny iránt. A nevezést itt tudjátok megvásárolni. Nagyon sokan jeleztétek felénk, hogy nevezni fogtok a 𝗚𝗼𝗹𝗱𝗲𝗻 𝗚𝗼𝗯𝗯𝗼 márciusi eseményére, viszont fenntartjuk … Tovább

Tippek

  • Klub közösség

    Ha változatos ellenfelekkel és terepeken szeretnél játszani, akkor csatlakozz egy klub közösséghez!
  • Keverő Golyók

    Érdemes minden festékedbe keverő golyót rakni. (FONTOS, HOGY ROZSDAMENTES LEGYEN!)
  • Legyél kedves!

    Ha kedves vagy a játékostársaiddal, akkor többször fogsz ellenfeleket találni.