Halhattátok már azt a mondást a köreinkben, hogy ”Alkossuk meg saját világunkat”. Mint ahogyan a Warhammer 40.000-ben a különböző bolygókat ”világoknak” hívják, úgy hasonlóan világokat alkothatunk a figuráink talp-díszítése által. Mi is figurafestésnél az első, amit elképzelünk egy adott figurával kapcsolatban? Először azt, hogy pontosan milyen kinézete legyen (így választunk figurát)? Milyen színűek legyenek a különböző részei (így választunk festékeket)? Ezek után szoktuk ugye kitalálni köré a háttértörténetet. Éppen milyen tevékenységet végez (nos ez általában a Warhammer figuráknál majd mind ugyan az 😀 )? Milyen környezetben szeretnénk megjeleníteni? Igazából még sok más kérdés szóba jöhet, de itt most megállunk. A ”Basing, avagy a figurád helye” Tudástár cikksorozatunkban azt szeretnénk kifejteni, hogy miként tudjátok megalkotni a saját világotokat, amibe a figurátokat belehelyezitek a figuráitok talpának megmunkálásával.

Ez akár egy Forge World is lehet

A figurák talpának feladata

A figurák talpa (továbbiakban base) alapvetően nem csak arra szolgál, hogy a modellt egyenesen tartsa, és ne dőljön el, hanem ez jelképezi az adott karakter ”helyfoglalását” a terepasztalon. Így a terepasztalnak van egy maximum befogadható figuraszáma pont a base-ek miatt. Általában ettől mérjük a mozgási, lövési távolságot és ugyan úgy a harcosunk részét képezi a játékok közben így, ha csak ezt látja az ellenfél egysége, akkor is úgy vesszük, hogy látható számukra. A base kialakítását ezért úgy érdemes elvégezni, ha csak játékra szeretnénk használni az adott modellt, hogy az ne szenvedjen emiatt hátrányt. Például ne emelje ki az adott figurát annyira a síkból, hogy azt már nehezen lehessen bújtatni, vagy ne szélesítse ugyan ezen okok miatt. Játékban mindig érdemes arra törekedni, hogy a figuránk megtartsa az eredeti figura dimenzióit (szélesség, magasság). Alapvetően a legtöbb versenyen is, ha egy konvertált figurát használunk az eredeti figura helyett, akkor a versenyeken csak a fentebb említett dimenzió megkötés van, valamint, hogy teljesen belehessen azonosítani az adott karakternek. Ugyan így a base-re az eredeti méret használata viszont kötelező.

A kevesebb néha több

A base kialakításának hatása a figura festésére

A figurát ki lehet festeni úgy is, hogy ”most jött le a gyártószalagról”, tehát, hogy semmilyen sérülés vagy környezeti hatás nem érte őket, és lehet úgy is, hogy már a ”harcterek pora és az izzadság által tiszta mocsok” és persze vannak köztes megoldások is. Fontos, hogy a környezet, amit építünk a talpra, hatással van a figurára. Tehát például, ha egy saras-mocsaras talajt építünk a talpra, akkor érdemes sarassá tenni a futó ork cipőjét. Ugyanakkor, ha egy sivatag felszínére pont most léptek le az adott katonák, akkor nem feltétlenül rakódott rá annyi finom réteg a homokból, hogy azt láthatóvá kellene tenni egy adott modellen. Sokan úgy festik meg a figurákat, hogy azokon a környezeti hatások nincsenek megjelenítve. Talán a TTQ és a TTQ + festés definíciójába ezt is bele kellene venni (a festési minőségekről a ”Figuravásárlás, avagy a megalkotni kívánt sereged alapjai” című cikkünkben olvashattok többet). Arra is nagyon fontos figyelni, hogy ha a környezetünkből használunk fel anyagokat akkor azokat is fessük meg a talpon, mert ha festetlenül hagyjuk, akkor kiütközik a kifestett figura mellett.

Be’Lakor base-e például nagyon terjedelmes

A basing definíciója

A basing (nem összetévesztendő itt az alap festékek felvitelével) a figura talpának megmunkálásáról szóló művelet. Alapvetően, ha nem hagyjuk üresen a figura talpát, akkor már a basinggel foglalkozunk. Rengeteg lehetősége van az embernek arra, hogy a modell talpát kialakítsa. Ugyan így a figurafestő versenyek zöménél is kötelező a figura talpának elkészítése és kifestése (ha rendelkezik vele). Használhatunk hozzá különböző textúra anyagokat és előre gyártott talp elemet, amelyre rengeteg variáció van a különböző gyártók eszköztárában. Használhatunk anyagokat a környezetünkből, például kavicsokat, faágakat, leveleket, de akár egy vékony Green Stuff réteget felvíve legördíthetjük egy ”Rolling pinnel” amivel így könnyen tudjuk a textúráját változtatni a talpnak.

Régi Motor/Ló Base kialakítása rolling pin használatával

Ha a seregünk összes figurájának a base-ére odafigyelünk és egységessé tesszük egy tematika által, akkor nem csak könnyebben megkülönböztethetővé tesszük a modelljeinket, de könnyen átadhatunk történeteket is a modelljeink által a játékosainknak. Ha szeretnél erről többet olvasni, akkor tarts a ”Basing, avagy a figurád helye” cikksorozatunkkal!

Hungarian Warhammer Community csapata

Írta: Liszka Gergely

Legújabb tudástár tartalmak

Warhammer 40.000 Seregei – Chaos Knights IV. Páncélzat

„Lássátok, hová juttatott értéktelen lovagi kódotok. Egy nyomorúságos alárendeltség címere, a tudatlanság pórázával körülfonva. Nemesi gőgöd szégyent hoz őseidre. Most lásd, milyen ajándékokat érdemeltem ki hűségemmel, milyen jutalmakban részesítettek a Sötét Istenek. Üvölts, miközben feltárom lelked előtt az igazságot.„ — Zir Gedrim, a Mahj, a Lélekbánat mestere, Vorran-ház Káosz Lovagok átalakulása Nemcsak a pilóták, hanem … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Chaos Knights III. Szerveződésük

„Tisztelet a megsemmisítésen keresztül. Ez volt az egyetlen igazság, amit házunk rothadó krónikáinak lapjain megtaláltunk, mielőtt hamuvá égettük volna őket. Elődeink nemességüket és kódexüket milliók lemészárlásán keresztül őrizték meg. Vérontásért érdemeltek dicséretet, mészárlásokért arattak elismerést, és a Hullacsászár nyüszítő szolgái rémülettel reagáltak, mikor a náluk különb nemesek végrehajtották azt, amit a kötelesség megkövetelt. Tettek voltak … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Chaos Knights II. Történetük Röviden

„Minden, amit a Lovagi Kódex követel, semmibe vettetettek. Az értelem erényét bűnné alakították, majd hűségként nevezték el. Meggyalázzák minden eskü ünnepélyességét, amit valaha nemes és kötelesség tudó ember fogadott, pusztán azzal, hogy tovább léteznek. Bűnös lényük megfertőzi a trónokat, melyeken ülnek, s a romlottságuk a páncéljaikba is átszivárog. Mindezek közül is a legborzalmasabb bűnücselekedetük az, … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Chaos Knights I. Bevezető

„Nyisd meg szívedet a gyűlöletnek. Nyisd meg elmédet a dühnek. Nyisd meg lelkedet a Sötét Istenek felé. Ne hagyd, hogy őseid közéd és a felkínált hatalom közé álljanak. A Lovagi Kor napja leáldozott, és az eljövendő éjszaka azoké lesz, akik elég erősek, hogy érvényesítsék akaratukat” — Canticle of the Warped Becoming, Liber Idolator A Chaos … Tovább

Legfrissebb Hirek

Játékosoktól Játékosoknak – Horváth Dániel – Chaos Knights

A Játékosoktól Játékosoknak mostani részében Horváth Dánielt interjúvoltuk meg, hogy ő melyik sereget preferálja és pontosan miért. Fogadjátok szeretettel az interjút Danivel a Chaos Knightokról! Milyen játékosnak írnád le magadat? Alapvetően egy laza, funolós alaknak tartom magam, de mivel 5+ játszok, már kicsit akaratlanul is optimalizálom a listáim, sokat kérdezek az ellenféltől, hogy hogyan működnek … Tovább

LiszkaG Gaming Together We Paint Tereptárgyak Festése Könnyen (Trench Crusade)

Ha szeretnéd kipróbálni a tereptárgy festést, akkor nézd meg a LiszkaG Gaming streamjét, ahol főként Trench Crusade terepeken mutat meg különböző technikákat és emellett az FDM és a Resin 3D nyomtatott elemek különbségét is szemügyre vesszük. Ne maradjatok le róla a streamekről! Iratkozz fel a LiszkaG Gaming csatornáira! https://www.twitch.tv/liszkag https://www.youtube.com/@LiszkagGaming https://www.facebook.com/LiszkagGaming https://www.instagram.com/liszkaggaming/

Golden Gobbo 2025 Március Élménybeszámoló

Egy kicsiny élménybeszámolóval készültünk nektek a Golden Gobbo márciusi figurafestő versenyéről, ahol összesen 46 nevezést adtak le a figurafestők. Rengeteg kezdő is részt vett a versenyen, így amondók vagyunk, hogy elérte a foglalkozás a célját. 🙂 Itt találhatjátok a nevezésekről a képeket. Találkozunk július 12-13-án a Games Day-en, amelyen szintén megrendezésre kerül egy Golden Gobbo, … Tovább

Kill Team Liga és Trench Crusade Kampány

Hamarosan több ligája / kampánya is indul a HammerTime Cafe-nak, amelyekre már most tudtok jelentkezni! Az első ilyen ligaa 𝗞𝗶𝗹𝗹 𝗧𝗲𝗮𝗺 𝗟𝗶𝗴𝗮, amelynek a nevezési határideje április 20. éjfél. Ez a már szokásossá vált liga rendszer szerint megy, így akár 3 hónapra előre is megbeszélhetitek a játékokat az ellenfeleitekkel. A másik kampányunk egy merőben új … Tovább

Tippek