Gondolhatja az ember, hogy milyen könnyű figurát vásárolnia a vállalkozó kedvű játékosoknak, akik bele akar kezdeni a Warhammer bármely univerzumán alapuló wargame-ekbe. Végül is csak pénz kell és kész nem? Hát nem! Végül is a gyűjtés csak egy aspektusa a Warhammer játékoknak. Ott van mellette a figurafestés, konvertálás és természetesen a játék is.

Mi tudjuk, hogy ez nem könnyű, mivel mindkét játékban több, mint 20 frakció foglal helyet és minden seregben több alfrakció is szokott lenni, vagy legalább több olyan fajta hadtestet fel lehet építeni, amelyek szöges ellentéteik egymásnak (például egy Astra Militarum sereg állhat pár pontfoglaló gyalogosból és több tankból, míg tud produkálni végtelen mennyiségű feláldozható gyalogos egységet is). Megpróbálunk pár kérdésen keresztül végigvezetni téged, kedves olvasó, hogy miként is lehet eldönteni, hogy milyen frakcióba fogj bele és milyen figurákat vásárolj. Fontos kiemelnünk, hogy bár a kérdéseket sorszámoztuk, de sokszor nem ebben a sorrendben szokott lemenni az ember fejében és csak egy variációt írtunk le ezzel kapcsolatban, természetesen sok más kérdést is fel lehet tenni, de erről majd a cikk végén szeretnénk írni.

A warhammer 40.000 frakcióinak jelképei
40k-vs-aos

0. “Melyik Warhammer univerzum tetszik neked a legjobban?”

Szereted inkább a lovagokat, akik hatalmas tankjaikat meglovagolva, energiakardjukkal utasítják a tüzérséget, hogy árasszák el halállal az ellenfél lovasságának helyőrségét, miközben az astropathák éppen egy másik bolygón lévő hadparancsnok felé nyitnak kommunikációs sávot, hogy megküldjék a régen várt erősítést? Akkor válaszd a Warhammer 40.000 világát!

Viszont ha esetleg szereted a lovagokat, akik hatalmas csataménjeikkel hasítanak az ellenfél sorai közé századmagukkal, hogy elérjék a gonosz varázslót, aki egy hadseregnyi élőhalottat hozott létre a lemészárolt emberei húsából, akiket a gőz-léghajó ágyúi próbálnak cafatokra robbantani, akkor válaszd a Warhammer Fantasy vagy a Warhammer Age Of Sigmar világát!

Ha így sem tudtál választani, akkor javasoljuk, hogy olvasd el a Tudástárunk Warhammer 40K és Warhammer Age Of Sigmar világainak leírását (amely folyamatosan készül) vagy hallgasd meg a Hammer Times PubCast frakciókra vonatkozó részeit!

1. “Melyik figura tetszik a legjobban?”

Érdemes ennek a kérdésnek az elsőnek lennie. Lehet, hogy például az Age Of Sigmar világán belül mondjuk a Kharadron Overlords Steampunk törpéinek háttértörténete tetszik nekünk a legjobban, de mondjuk a Stormcast Eternals figuráiról le sem tudjuk venni a szemünket. Végül is a hobbi minden aspektusa közben ezeket a figurákat fogjuk nézni, pakolgatni, festegetni stb.

Első blikkre mindenképpen azt javasoljuk, hogy nézzünk körbe, hogy milyen figurák vannak és melyek azok amelyekkel szívesen foglalkoznánk sok időt. Persze később más seregekbe is bele lehet kezdeni, így ha több is tetszik figura ügyileg, akkor tegyük sorrendbe azokat és a legszimpatikusabbal kezdj!

2. ”Melyik frakció háttértörténete tetszik a legjobban?”

Nyilván a játszott frakció háttértörténete nem feltétlen jelenik meg nekünk a játékban, de ha megszeretnénk alkotni a saját világunkat, akkor érdemes mindenféleképpen foglalkozni vele. Itt tegyük azt, ha valaki szereti a női harcosokból álló Adepta Sororitas (vagy régi nevükön Sisters Of Battle) sereg háttértörténetét, akkor érdemes megnézni az alfrakciókat is. Így például megérthetjük, hogy a The Triumph Of Saint Katherine egységen lévő 6 gyalogos Sister Of Battle azért visel 6 különböző jelvényt, mivel ezzel képviseltetik a 6 fő katonai rendet. 

Ahogy az előző kérdésnél ugye kiemeltük, hogy inkább a figura számít úgy ez a kérdés akkor érdekes, ha több frakciót néztünk ki magunknak. Ugyanakkor ez az első 2 kérdés egyenrangúnak tekinthető több oldalról is.

Tippek

  • Ecsetápolás

    Ha befejezted a figurafestést, akkor mosd el és ápold le az ecseteidet!
  • Crusade kampány

    Ha szereted a Dawn Of War videójátékokat, akkor csatlakozz a HammerTime Cafe Crusade kampányához!
  • Szárazecset

    Száraz ecset technikával időt spórolhatsz, nagy számú sereg esetén.

3. “Milyen a játékstílusunk?”

Nyilván ez akkor nagyon fontos, ha játékra is akarjuk használni a figuráinkat (a cikk ezzel foglalkozik ugye). Itt az a kérdés, hogy pontosan milyen játékstílus jegyekkel rendelkező sereget kellene választanod. Ilyen játékstílusból általában a következőket szoktuk megkülönböztetni:

  • Tömeg-sereg (rengeteg feláldozható egységből álló sereg)
  • Elit-sereg (kevés de nagyon erős egységből álló sereg)
  • Gyorsreagálású-sereg (könnyen mozgó és gyors egységekből álló sereg)
  • Tüzérségi-sereg (leginkább távharcra specializálódott sereg)
  • Közelharci-sereg (leginkább közelharcra specializálódott sereg)
  • Univerzális-sereg (Mindenből egy picit képes reprezentálni a fentebb leírtakból)

Bár a legtöbb frakció annyira sok egységgel rendelkezik, hogy könnyű megtalálni akár több játékstílust is egy seregbe, azért akad olyan, amelyik tényleg specializált. Például: Warhammer 40K Imperial Knight seregek vagy éppen Age Of Sigmar StormCast Eternals seregek.

Bár ez tud változni a kiadásokkal, de példának szeretnénk néhány sereget felsorolni a fentebb írt stílusokhoz (a teljesség igénye nélkül). Több sereget is ajánlottunk több helyre is, mert bár lehet, hogy a leírásunk alapján az univerzális-sereg stílusba is elhelyezhetjük, de annyira jól muzsikál más seregnek is, hogy elfér kettő vagy több kategóriában is.

Tömeg-seregek:

Warhammer 40.000:
– Orks
– Astra Militarum
– Genestealer Cults

Warhammer Fantasy:
– Skaven
– GloomSpite Gitz
– SoulBlight Gravelords
Elit-seregek:

Warhammer 40.000:
– Adeptus Custodes
– Imperial Knights
– Grey Knights

Warhammer Fantasy:
– Ogre Mawtribes
– Sons Of Behemat
– Stormcast Eternals
Gyorsreagálású-seregek:

Warhammer 40.000:
– Drukhari
– Dark Angels
– Harlequin

Warhammer Fantasy:
– Deepkin
– Kharadron Overlords
– StormCast Eternals
Tüzérségi-seregek:

Warhammer 40.000:
– T’au Empire
– Leagues Of Votann
– Astra Militarum

Warhammer Fantasy:
– Kharadron Overlords
– Lumineth Realm-Lords
– Cities Of Sigmar
Közelharci-seregek:

Warhammer 40.000:
– Space Wolf
– Blood Angel
– Ork

Warhammer Fantasy:
– Nighthaunt
– SoulBlight Gravelords
– Ogor Mawtribes
Univerzális-seregek:

Warhammer 40.000:
– Adeptus Astartes
– Adepta Sororitas
– Chaos Space Marines

Warhammer Fantasy:
– Stormcast Eternals
– Skaven
– Lumineth Realm-Lords

Persze ezeknek a kategóriáknak vannak metszetei, így ha valaki például egy elit-közelharci sereget szeretne találni, akkor jó választás tud lenni az Adeptus Custodes vagy az Ogor Mawtribe is.

4. “Mennyi pénzt szeretnél rászánni a hobbikezdésre?”

Sajnos bármilyen hobbiról van szó, mindenképpen beszélnünk kell a piszkos anyagiakról is. Így például hobbikezdésre nem javasoljuk azokat a seregeket vagy azon seregek aspektusait, amelyek a tömegre alapoznak. Sajnos a tömeg-seregeknél nem feltétlen kapunk szignifikánsabban több figurát ugyanazért a pénzért amiért az univerzális-seregek kapnak. Ugyanakkor a hobbi elkezdéséhez szükséges eszközök (erről a “Figurafestés alapjai – Ami neked kell a kezdetekhez” cikkben beszélünk a figurafestést illetően) belépési ára minden seregnél ugyanakkora, mivel nem kell feltétlen több dolgot venni egy tömeg-sereghez, mint egy elit-sereghez. Ugyanakkor minden bolt igyekszik a maga módján kedvezményesebbé tenni a figuravásárlást, például mi, a HammerTime Cafe állandó 15%-os webshopos kedvezményt biztosítunk a vásárlóinknak.

+1 “Milyen szinten szeretnél figurát festeni?”

Itt az a kérdés, hogy mennyit és milyen minőségben szeretnénk figurát festeni. Például, ha nincsen annyi időnk festeni, akkor érdemesebb elit-seregeket választani, mert ott kevesebb festéssel tudunk kifestett figurákat felvonultatni a terepasztalon. Ugyanakkor a tömeg-seregeket is most már könnyű kifesteni a Games Workshop Contrast vagy éppen az Army Painter Speed Paint festékeivel. Persze ezen festékek használatával is több idő egy tömeg-sereget kifesteni, de jóval könnyebb, mint a klasszikus technikákkal.

Nyilván a figurák bonyolultságát is érdemes nézni, mert vannak olyan frakciók, amelyeknek nagyon szép és nagyon sok részlettel rendelkező egységei vannak, de vannak olyanok is amelyeknek a figura dizájnjai egy picit letisztultabbak és így egyszerűbbek.

Beszéljünk röviden a figurafestési minőségekről.

Blood Bowl Amazon festés

ttq-ork-figura

TTQ (TableTop Quality) / Battle Ready:


Ez az a festési minőség amely arról szól, hogy ha lerakjuk az asztalra a figurát és nem közelről nézzük meg, akkor nagyon jól fog mutatni. Általában a TTQ, vagy mostanában Battle Readynek nevezett, figurákra felvisszük az alap színeket, beárnyékoljuk (shade, wash, stb.) és drybrusholjuk (highlight technika amivel a “fényt” adják meg a figura részeinek). De erre a szintre szokták azt is mondani amikor egy figurán csak contrast / speed paint festékeket használunk.

TTQ + (TableTop Quality +):


Azt szokták mondani, hogy ha egy TTQ figura közelebbről is jól néz ki, akkor az a TTQ +. Általában ezeket a figurákat sokkal részletekbe menően highlightoljuk és árnyékoljuk. Ugyanígy haladóbb technikákat is használunk bizonyos részletekre. 
Az a helyzet, hogy a TTQ és a TTQ + minőség egy eléggé változékony fogalom. Gyakorlatilag mindenkinek mást jelent. Például valakinek a TTQ az csak azt jelenti, hogy van 3-5 fajta festék a figurán félrefestés mentesen. Nincsen tényleges standard lefektetve. Amiket leírtunk fentebb az a saját szubjektív véleményünk, hogy mit foglalnak magukban ezek a minősítések. Általában a HammerTime Cafe közösségében így szoktuk ezeket használni. 

GD (Golden Daemon) / Versenyszintű festés:


Ez a festési szint az amikor szinte megszólalnak a figurák. Egy-egy részlettel akár 10-20 órát is elbíbelődhet a figurafestő. Ezt a szintet nem ajánljuk olyan figurákra amiket játékra szeretnénk használni. Egyszerűen jobban kell vigyázni a festésre, mintsem, hogy játszunk velük.

A kép: LadyLoss Miniatures festése

Mi alapvetően azt javasoljuk, hogy rakjuk össze a figurákat (hogy azokkal festetlenül is tudjunk játszani) és TTQ szintre fessük azokat.

2 dolog miatt előnyös ebben gondolkodni. Az egyik, hogy ezt akár folytathatjuk is a későbbiekben TTQ + szintre is. A másik, hogy ha limitált a hobbira fordítható időnk és ennél jobb festést akarunk produkálni, akkor vagy játszani vagy festeni nem lesz időnk. Persze senkit nem szeretnénk lebeszélni, hogy olyan mesterien kifestett sereget tervezzen magának, amely megszólal, sőt harcol helyettünk a terepasztalon. Nem hiába szoktak lenni a nagyobb nemzetközi versenyeken seregfestő versenyek is. Ennek a technikának megvan viszont a hátránya is, méghozzá az, hogy ha a figurán sok kitakaró bitz van (például maga elé fogja a pajzsát vagy éppen a fegyverét), akkor nehezebben fessük ki az adott részt. Persze úgy is hozzá lehet hozzá állni, hogy amit nem látnak azt nem is kell kifesteni, de azért javasoljuk mindenkinek, hogy legyen alapos a figurái festését illetően.

A figurafestésről később a Figurafestés tudástár cikkeinkben fogunk beszélni.

Reméljük, hogy ezen kérdések feltevésével tudtunk adni egy pár támpontot a seregválasztáshoz. Persze úgy is lehet sereget választani, hogy felírjuk egy papírcetlire az X darab szimpatikus sereget és minden reggel kihúzunk belőle egyet az első benyomás alapján és ami marad X nap múlva azzal kezdünk el játszani. Az a helyzet, hogy rengeteg oldalról meg lehet közelíteni ezt a témát és még sok-sok kérdést fel lehet tenni, de az biztos, hogy ezek a választási lehetőségek feljönnek a kezdetekben. Ha lenne kérdésetek, akkor csatlakozzatok a Hungarian Warhammer Community Facebook oldalához és csoportjához és beszéljük át együtt! 🙂

CSATLAKOZZ-A-FACEBOOK-oldalunkhoz-1

Hungarian Warhammer Community csapata

Írta: Liszka Gergely

Legújabb tudástár tartalmak

Warhammer 40.000 Seregei – Orks II. Az Orkok Anatómiája És Biológiája

„Az orkok fiziológiája egyszerre lenyűgöző és félelmetes, olyan embertelen mértékű ellenálló képességet mutatva, hogy látszólag halálos sérüléseket is képesek túlélni hosszú távú következmények nélkül. Valóban, gyakran megfigyelték, hogy az orkok, akiket heves harcok közepette halálos sebekkel sújtottak, néhány nappal később ismét feltűntek – nagyobban és erősebben, mint korábban, a sérüléseknek pedig csupán felületes hegek maradtak … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Orks I. Bevezetés és Történelmük Röviden

„Ere We Go, ‘Ere We Go, ‘Ere We Go!„ —Gyakori Ork kántálás a WAAAGH! közben Az Orkok, más néven Greenskin-ek, egy vad, harcias, zöld bőrű, bestiális, aszexuális humanoid faj, amely az egész galaxist benépesíti. Egyedülállóak az emberiség által ismert intelligens xeno fajok között, mivel mind állati, mind gombaszerű fiziológiai jellemzőkkel rendelkeznek. Fizikai és kulturális jegyeikben … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Imperial Knights V. Lovagok Heraldikája

„Csatába, urak és úrnők! Csatába! Tisztítsuk meg ezeket a becstelen férgeket az Emperor nevében!” Sir Massimo, House Hawkshroud Minden Imperial Knight egy értékes és nagy becsben tartott harci gépezet, amelyet nemesi pilótája tisztel, és amelynek karbantartását gondosan végzik a ház Sacristánjai. Mindegyik a háza dicsőséges heraldikájába van festve, és olyan képekkel és ikonográfiával díszítik, amelyek … Tovább

3. Melyik Warhammer Játékot Válasszam? – Warhammer 40.000 – Kill Team

Folytatjuk cikksorozatunkat a Warhammer 40.000 – Kill Team terepasztalos társasjátékával, amely egyre nagyobb népszerűségre tesz szert hazánkban. A Warhammer 40.000 világát folyamatosan boncolgatjuk a Warhammer 40.000 tudástár cikkeinkben, így itt most nem feltétlen fogunk részletekbemenően beszélni róla. A Warhammer 40.000 egy sötét jövőt bemutató sci-fantasy univerzum, ahol az emberiség folyamatos háborúban áll, hogy fennmaradását biztosítsa. … Tovább

Legfrissebb Hirek

Játékosoktól Játékosoknak – Galba Zsolt Orks

Folytatjuk a Játékosoktól Játékosoknak című cikksorozatunkat, ahol egy igencsak nagy ork fant kaptunk el egy interjúra, Galba Zsoltot. A kicsiny interjúval szeretnénk titeket bevezetni a Warhammer 40.000 orkok világába, amely nem csak dakka és choppa (igazából MORE DAKKA ÉS MORE CHOPPA). Gyere és ismerd meg Zsolt elmondásában ezt a fantasztikusan vérengző frakciót! Mit kell Tudni … Tovább

Bejelentették a Warhammer 40.000: Space Marine 3-at

A Warhammer 40,000 univerzum rajongói hatalmas örömmel fogadhatják a hírt: hivatalosan is bejelentették a Warhammer 40,000: Space Marine 3 fejlesztését! A Focus Entertainment, a Saber Interactive és a Games Workshop közös közleményben erősítette meg, hogy a népszerű akciójáték-sorozat újabb epizóddal folytatódik. A Space Marine 2 sikere 🚀 A Space Marine 2 megjelenése óta óriási sikert … Tovább

LiszkaG Gaming – Together We Paint Stream Kezdő Tippek és Hearthkyn Salvagers

Folytatódott a LiszkaG Gaming csatornán a Together We Paint Stream, ahol Liszka „Liszkag” Gergelyünk nem csak a Hearthkyn Salvager Kill Team csapatával haladt, hanem több kezdőknek szóló tippet is adott a stream elején. A streamet visszanézhetitek a Youtube csatornáján, valamint ideiglenesen a Twitch csatornáján is. Iratkozz fel a LiszkaG Gaming-re és csatlakozz akár ma is … Tovább

Márciusi Golden Gobbo Figurafestő Verseny Előnevezés

Kedves Figurafestők! A mai naptól meg lehet vásárolni a nevezést a március 29-én megrendezésre kerülő 𝗚𝗼𝗹𝗱𝗲𝗻 𝗚𝗼𝗯𝗯𝗼 figurafestő versenyére. A nevezést kérjük, hogy a webshopunkon vásároljátok meg, hogy lássuk, hogy mekkora érdeklődés van a verseny iránt. A nevezést itt tudjátok megvásárolni. Nagyon sokan jeleztétek felénk, hogy nevezni fogtok a 𝗚𝗼𝗹𝗱𝗲𝗻 𝗚𝗼𝗯𝗯𝗼 márciusi eseményére, viszont fenntartjuk … Tovább

Tippek