„Nem kell a csillagok felé tekintenetek, hogy meglássátok a legnagyobb akadályt, amellyel ez a Conclave szembenéz, testvéreim. Elég, ha körbenéztek ebben a teremben, és máris olyan viszály tengerét találjátok, amely ellenségeinket kacagásra készteti.”

— Inkvizítor Eistus Gracker a Calixiai Conclave előtt tartott beszédében

Az Inkvizíció szimbólumai

Az egyik legelterjedtebb hagyomány az Inkvizíció köreiben a szimbólumok használatára épül. Az emberi természet egyszerű: bizonyos képek és jelképek mély hatást gyakorolnak rá. Az Inkvizíció ezt jól tudja, és készségesen ki is használja saját céljaira. A tűz az Inkvizíció egyik legismertebb jelképe, amely szorosan összefonódik munkájával. A megtisztító láng képe erőteljes, és az Acolyte-ok gyakran kapnak bátorítást arra, hogy használják, ha félelmet akarnak kelteni. Bárhol is lobban fel a fehérizzású excruciator, egy boszorkány máglyája vagy egy promethiumot ontó flamer, ott jelen van az Inkvizíció is. A tűz szimbolikája nem csupán a fegyverek szó szerinti használatában nyilvánul meg. Sok Inkvizítor úgy tekint magára, mint a megtisztító lángra, amelynek feladata, hogy elégesse a romlottság rothadó szövetét. Mások úgy hiszik, ők az Isten Császár fényének őrzői, a hit szent lángjának hordozói. Akik a Black Ships fedélzetén szolgálnak, arról beszélnek, hogy lelkeket vetnek a Császár akaratának kohójába, táplálva az Astronomican misztikus jelzőfényét. A kalapács szintén szorosan kapcsolódik az Inkvizíció szimbolikájához. Számos Inkvizítor hordoz gazdagon díszített pörölyt, mellyel ellenségeit sújtja. Ahogy az Ecclesiarchy köreiben, úgy az Inkvizíció tagjai között is sokan a kalapácsot az áhítat és a jámborság jelképének tekintik: annak az erőnek, amely összezúzza az eretnekséget és a romlottságot. Gyakori ajándék, hogy egy különösen rátermett Acolyte warhammer-t kap, miután bizonyította képességét a kultisták és eretnekek elpusztításában.

Az Inkvizíciós pecsét

A láng és a kalapács mellett az Inkvizíció talán legfontosabb szimbóluma az Inkvizíciós Pecsét. Minden Inkvizítor birtokol egyet, amely hivatalának jelképe. Ez egy apró amulett vagy ikon, amely egy stilizált oszlop alakját formázza. Eredete Malcador the Sigillite ősi szimbólumára vezethető vissza, aki a Császár parancsára alapította az Inkvizíciót a Horus Heresy idején. A pecsétet úgy tartják számon, mint az erő oszlopát vagy a hatalom pálcáját. Egy Inkvizítor, amikor felfedi pecsétjét, valójában azt követeli, hogy hatalmát tiszteletben tartsák. Például, ha egy bolygó kormányzója előtt mutatja fel, joggal várja el, hogy annak erőforrásai azonnal a rendelkezésére álljanak. Az Inkvizíciós Pecsét tehát az Inkvizítor legfontosabb felszerelési tárgyának számít, amelytől soha, semmilyen körülmények között nem válna meg önszántából. Egyes pecsétek technológiai kiegészítéseket tartalmaznak, például áramköröket és hangrezonanciás érzékelőket, amelyek segítségével cogitator rendszerekbe lehet behatolni, vagy elektronikus zárakat lehet kinyitni. Nem ritkán egyszerű fegyverként is szolgálnak, biztosítva, hogy az Inkvizítor sose maradjon védtelenül.

Az Inkvizíciós rozetta

Az Inquisitor és kísérete az Inkvizíciós Rozettát is használhatja, amely az Inkvizíciós Pecsét motívumát viseli, és ruházatra vagy harci felszerelésre erősítve hordható. A rozetta nemcsak az Inkvizítor számára elérhető, hanem az ő szolgálatában állók is viselhetik. Gyakran jelenik meg járműveken vagy az Inquisitor által irányított fegyveres erők felszerelésén is. A rozetta egyértelmű jelzés: viselője az Inkvizíció szolgálatában áll. Ez önmagában elég ahhoz, hogy a legtöbb hivatalnok és polgár, aki tisztában van az Inkvizíció valódi céljaival, azonnal engedelmeskedjen és együttműködjön. Ugyanakkor a rozetta használata visszafogott: a legtöbb Inkvizítor igyekszik saját magát és Acolyte-jait háttérben tartani, kerülve a felesleges feltűnést. Ennek ellenére vannak helyzetek, amikor a rozetta előkerül. Leggyakrabban más Inkvizíciós tagok társaságában mutatják fel, vagy akkor, amikor az Inquisitor kifejezetten félelmet és tiszteletet akar kelteni a köznép körében.

Az inkvizíció frakciói

Sok inkvizítor saját, egyedi ösvényt jár be a galaxisban, kizárólag saját tudására és ítélőképességére hagyatkozva. Ugyanakkor az emberi természet mindig is hajlott arra, hogy közös alapot keressen, és ez alól az inkvizítorok sem kivételek. Az Inkvizíción belül folyamatosan számtalan eltérő filozófia és nézet jelenik meg, mindegyiket az igazság és az üdvösség útjának tekintik követői. Ezek nem merev dogmák, hanem elméletek, amelyeket minden lehetséges eszközzel próbára tesznek. Ha egy Inkvizítor kizárólagosan elfogad egy adott tanítást, az nem vallási meggyőződésből fakad, hanem mert úgy hiszi, ez az egyetlen út, amely megmentheti az emberiséget. Ahogy az egyes ordók hatalma és befolyása hullámzik, úgy változik a különféle irányzatok népszerűsége is. Egyesek rövid életű fellángolások, míg mások évezredeken át fennmaradnak. Bár olykor vallásos hevességgel követik őket, ezek a nézetek alapvetően racionális, tudományos vizsgálatra épülnek. Az Inkvizítorok mindenekelőtt gyakorlatias emberek, akik nem vesztegetik idejüket olyan eszmékre, amelyek puszta ábrándnak bizonyultak.

E filozófiák gyakran átlépnek az ordók határain, és hasonló gondolkodású inkvizítorokat vonzanak össze különböző szervezeti háttérből. Ezeket a csoportosulásokat olykor „frakcióknak” nevezik, de ez félrevezető, mert formális szerkezet valójában nem létezik. Minden inkvizítor egyenrangú egy eszme követésében, még ha módszereik különböznek is. Így fordulhat elő, hogy például egy thoriánus, aki hiszi, hogy a Császár lelke új, hús-vér testben születhet újjá, származhat bármelyik ordóból. Míg az Ordo Xenos egy tagja idegen géntechnológiát kereshet új test létrehozására, addig az Ordo Malleus inkvizítora a Warp vizsgálatával kutathatja, miként vezethető a Császár szelleme az anyagi világba. Eközben az Ordo Hereticus egyik tagja az Ecclesiarchy szentjeinek feltámadásait tanulmányozhatja. Mindazonáltal minden efféle filozófiát követő inkvizítorra jut legalább egy másik, aki radikális tévelygésnek bélyegzi és igyekszik teljesen eltörölni. Az Inkvizíció központi elve a „Ne bízz senkiben”, és ez sokszor legalább annyira vonatkozik a saját inkvizítortársakra, mint bármely más élőlényre.

Az Inkvizíció két fő gondolkodási iskolára oszlik: a radikálisokra és a puritánokra. A radikálisok számára mindig igaz, hogy „a cél szentesíti az eszközt”, akár az Exterminatus, akár a Daemonhost-ok vagy idegen fegyverek alkalmazásáról van szó. Ezzel szemben a puritánok szigorúan ragaszkodnak az Imperium hivatalos politikai és vallási tanításaihoz, és üldözik eretneknek tartott társaikat, amikor csak tehetik. Ők mindenekelőtt az Imperium fennálló rendjét védik, még akkor is, ha ez a Horus Heresy vége óta tartó több mint tízezer éves stagnálás konzerválását jelenti.

Puritánok

A puritán inkvizítorok többé-kevésbé úgy hisznek az Imperial Creedben, ahogyan az az Imperium polgárai számára hirdettetik: a Császár az Isten, a Warp sötét erői kimondhatatlanul gonoszak, a mutánsokat, eretnekeket és boszorkányokat pedig semmilyen körülmények között sem szabad eltűrni. Általában az Imperium fennálló rendjének megőrzését tartják elsődlegesnek, hiszen az a Császár akaratának eszköze, még ha az emberek tökéletlenül is hajtották végre azt. A puritánok többsége fiatal és tüzes lelkületű, akik bizonyítani akarják hűségüket társaik és a Császár előtt az emberiség ellenségeinek üldözésével és az Imperium stabilitásának fenntartásával. Sok Acolyte is osztozik ebben a lelkesedésben, hiszen gyakran ők kerülnek közvetlen kapcsolatba a kultistákkal, mutánsokkal és más söpredékkel. Még azok az inkvizítorok is, akik nem értenek teljesen egyet ezzel a szemlélettel, sokszor buzdítják szolgáikat puritán eszmék átvételére, tudván, hogy ez fokozza elhivatottságukat a korrupció kiirtásában.

A puritán tanok több ágra oszlanak. A thorianizmus a 36. évezred Apostázia Korában született: követői hiszik, hogy a Császár akarata tiszta lelkekben nyilvánulhat meg, és végszükség idején avatárként térhet vissza. Nevüket Sebastian Thorról kapták, aki reformerként az Apostázia idején megtisztította az Imperial Cultot és helyreállította az Imperiumot. Bár puritán eszme, sokan radikálisnak tartják, hiszen egy újjászületett Császár megjelenése galaxis-szintű viszályt okozhatna. A monodominancia a 33. évezredig vezethető vissza, és a legszélsőségesebb puritán irányzatként ismert. Követői teljes mértékben elpusztítanának minden nem-emberit – ideértve a mutánsokat és psyker-eket is –, valamint mindenkit, aki nem esküszik örök hűséget a Császárnak. Bár tudják, hogy céljukat nem érhetik el azonnal, és az Imperiumnak szüksége van bizonyos „eltűrt” erőkre a túléléshez, híresek könyörtelen fellépésükről és az Exterminatus gyakori alkalmazásáról. Az amalathiánusok ezzel szemben mérsékeltebbek: az Imperium rendjének fenntartását és az Imperial szervezetek közötti egységet tartják szem előtt, kerülve a radikális társadalmi vagy politikai változásokat. Bár ironikus módon ők maguk is külön frakcióvá szerveződtek, filozófiájuk adja ma az Inkvizíció legnagyobb puritán áramlatát.

Egyéb puritán irányzatok

Az Anomolian Beholders a legkonzervatívabb inkarnacionista puritánok közé tartoznak. Ellentétben a thoriánusokkal, ők nem akarják előidézni a Császár újjászületését, hanem inkább figyelik az emberiséget és várják eljövetelét. Feladatuknak tekintik, hogy felkészüljenek e hatalmas eseményre, és támogassák azt, amikor elérkezik. Különös figyelmet fordítanak azokra, akik potenciális isteni avatárnak bizonyulhatnak, és csak akkor pusztítják el őket, ha meggyőződtek a romlottságukról. Bár gyakran szkeptikusak, mégis optimisták, és higgadtságuk miatt sok inkvizítor megbízható szövetségesnek tartja őket. Az ardentiták különös nézeteik miatt nem illeszkednek szorosan egyik inkarnacionista irányzathoz sem, de gyakran a thoriánusokkal emlegetik őket együtt. Hitük szerint a Császár ereje nem egyetlen avatárban, hanem egy csoportban, vagy akár az egész emberiségben nyilvánulhat meg. Az emberiség pszichikus fejlődésére hivatkozva úgy vélik, a Császár terve az volt, hogy hatalmát szétszórja az emberiségben, ezzel biztosítva túlélését a veszélyes korszakokban. Emiatt minden rendkívüli képességű vagy psyker hajlamot mutató egyént lehetséges bizonyítéknak tekintenek a Császár jelenlétére. Az ardentiták gyakran megvetést váltanak ki társaikból, mivel hajlamosak túlzottan keresni a csodákat és jeleket. Hírnevüket erősen beárnyékolja Inkvizítor Voragian Thex, aki két évszázadon át próbálta igazolni tanaikat, de bizonyíték nélkül maradt, és végül kötelességmulasztásért elmarasztalták. Mégis, az ardentiták kitartása és lázadó szelleme fennmaradt: különcöknek tartják őket, akik mindenben a Császár művét látják, ugyanakkor kiváló nyomozók is, mert sosem elégednek meg a felszínes válaszokkal.

Radikálisok

A radikálisok eltávolodtak az Imperial Creed tanításaitól. Hiedelmeik rendkívül sokfélék: vannak köztük olyanok, akik a Warp erejét fordítják annak lényei ellen, mások pedig magát az Imperiumot kívánják szétrombolni, amelyet szolgálniuk kellene. Gyakran emlegetik, hogy minden inkvizítor puritánként kezdi, ám amikor szembesülnek az Imperium valóságával és a galaxis veszélyeivel, fokozatosan rugalmasabbá válnak gondolkodásukban, míg végül mind radikálissá nem lesznek. A puritánok ezzel szemben úgy látják, hogy a szélsőséges radikálisokat beszennyezte az a hatalom, amelyet használnak, és az a rettenetes tudás, amelyhez hozzáférnek. A legtöbb radikális igyekszik elrejteni különutas nézeteit más inkvizítorok előtt, és inkább a háttérben hajtja végre céljait. Vannak azonban olyanok is, akik nyíltan hirdetik meggyőződésüket, sőt, megpróbálják puritán társaikat is megnyerni ügyüknek – ezzel azonban gyakran ellenségeket szereznek. Az inkvizítorok általában bizalmatlanok az ilyen nézetekkel szemben Acolyte-jaiknál, legalábbis addig, amíg azok számos sikeres nyomozással nem bizonyították rátermettségüket.

A legismertebb és legnagyobb radikális irányzat a xanthismus. A xanthiták szerint a Warp erejét magát kell fegyverként használni, például Daemonhost-ok vagy démonok által megszállt fegyverek révén. Filozófiájuk nevét Zaranchek Xanthus inkvizítor-mesterről kapta, akit a 32. évezredben eretnekként végeztek ki, mert túl sok tiltott tudást halmozott fel a Warpról. Bár más irányzatok tagjai gyakran vehetnek igénybe Grey Knightokat, a xanthita inkvizítorokat szinte soha sem engedik ilyen parancsnoksághoz, mivel a puritánok attól tartanak, hogy akár tudtukon kívül is a Warp hatalmainak csapdájába vezetnék őket. A xanthita alirányzatok közül a horusiánusok különösen veszélyesek. Ők, a thoriánusokhoz hasonlóan, új vezetőt keresnek az emberiség számára, ám Horus hatalmát elvesztegetett lehetőségnek tekintik. Hiszik, hogy ha a Káosz erejét sikerülne megzabolázni és egyetlen vezérbe sűríteni, az Imperium ismét egyesülhetne, és minden ellenségét elsöpörhetné. Még a legtöbb radikális inkvizítor is árulásra hajló, veszedelmes szektának tartja őket.

Átalakítók és szélsőségesek

A rekongegracionisták úgy vélik, az Imperium évezredes stagnálás után rothadttá és romlottá vált. Számukra a változás elengedhetetlen, mert az emberiség legnagyobb ellensége maga a megállás és a fejlődés hiánya. Titokban tevékenykednek, eseményeket irányítva vagy befolyásolva, hogy változásokat idézzenek elő. Bár ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, más frakcióknál éppen emiatt veszélyesebbnek tarthatók. Legfőbb ellenfeleik a puritán amalathiánusok, akik a fennálló rend megőrzésére törekednek. Még szélsőségesebb irányzat az istvaanizmus, amely az Istvaan III-on történt tömegmészárlásról kapta nevét. E felfogás szerint az Imperium fennmaradásához állandó konfliktus szükséges, hiszen békében az emberiség gyengülne és összeomlana. Az istvaanista inkvizítorok szándékosan provokálnak háborúkat, lázadásokat és válságokat, mert úgy hiszik, a túlélés záloga a folyamatos küzdelem. Az antiquarti radikálisok Inkvizítor Thaddeus Hakk csoportjából származnak, és az Ocularian-irányzatból váltak ki. Ők a múlt eseményeiben keresnek mintázatokat, hogy előrejelezzék a jövőt. Módszereik különösen nagy hangsúlyt fektetnek az ok-okozati összefüggések kutatására, amivel igyekeznek hosszú távon alakítani az emberiség sorsát.

Lélek- és feltámadás-kutatók

A casophiliánusok a thoriánus tanok radikális alcsoportjai közé tartoznak. Kutatásaik középpontjában az emberi léleknek a realspace-ből a Warpba való átmenete áll. A démonok képessége, hogy áttörjenek e határon, arra ösztönzi őket, hogy a rituális idézés tudományát vizsgálják, sőt, hogy kísérletezzenek lelkek visszahozásával. Ha sikerrel járnának, az lehetne az első lépés a Császár lelkének visszatéréséhez egy halandó testbe. A casophiliánusok nyitottak más irányzatokkal való együttműködésre, különösen az anomolianus szemlélőkkel, akik az élő lelkeket kutatják, míg ők a halottakat. A revivifikátorok részben a thoriánus eszmékből merítenek, de céljuk eltér: nem a Császár feltámasztására összpontosítanak, hanem az emberi halál folyamatának lelassítására, megállítására, vagy az elhunytak visszahozására. Kutatásaikat gyakran csatatereken vagy járványok sújtotta világokon végzik, ahol a haldoklókat vizsgálhatják. Sokszor látogatnak sírhelyeket és mauzóleumokat is, amivel kivívják az Ecclesiarchy ellenszenvét. Különösen érdeklik őket az Aeldari lelkek, mivel ez a faj képes újraéledni, és a Soul Stone technológiával képes megőrizni a halottak szellemeit. Bár kísérleteik rendre kudarcot vallottak, rengeteg tudást gyűjtöttek össze, sőt, még a Drukhari kegyetlen módszereit is megpróbálták felhasználni eretnekek ellen. Végső céljuk a Golden Throne tanulmányozása, hogy megtalálják a módját a Császár testének helyreállítására.

Egyéb radikális irányzatok

A plutoniánusok az Ordo Malleus radikális szektájaként démoni megszállásokat használtak eszközként. Szoros szövetséget alakítottak ki az Exorcists Chapter-rel, amelynek tagjait szándékosan tették ki démoni megszállásnak, majd segítették őket az entitás kiűzésében. Ez a gyakorlat különösen ellenállóvá tette őket a Káosszal szemben, ugyanakkor súlyos eretnekségnek számított volna a puritánok szemében, ezért a plutoniánusok titokban tartották tevékenységüket. Vannak ultra-radikális irányzatok is, amelyeknek még neve sincs a szélesebb Inkvizíció előtt. Ők úgy vélik, a Császár végső felemelkedése és a Káosz végső legyőzése csak akkor lehetséges, ha testét realspace-ben elpusztítják, mert jelenlegi állapotában csupán gyengíti Őt. Nem meglepő, hogy az Adeptus Custodes könyörtelenül vadászik ezekre az inkvizítorokra, ha bármilyen nyomukra bukkannak.

Calixisi frakciók

Az eddig említett frakciókon túl számos más csoport is létezik a Birodalomban, amelyekről többnyire csak suttogások szólnak. Ezek gyakran a nagyobb frakciókból kivált szakadár irányzatok, amelyek szélsőséges nézeteik vagy eltérő hitelveik miatt váltak külön. Ilyenek például a Puranthius vagy az Antus-psykeer, akik azáltal akarják megtisztítani a Birodalmat, hogy célzottan bizonyos ellenségeket vagy gyakorlatokat üldöznek. Előfordul, hogy helyi sajátosságok alakítanak ki új frakciókat, mint a Keleti Peremen élő Clavianus, akik a T’au filozófiáit próbálják megérteni. A Calixis Szektorban is több ilyen csoport létezik: egyesek csak halvány árnyai nagyobb eszmei mozgalmaknak, mások viszont valódi szervezetek, komoly hatalommal és befolyással. A Libricaranizmus viszonylag új jelenség a Calixis Szektorban, és a Puritán Amalathiánusok szélsőséges hajtásának tekinthető. A Libricarok szerint nem elég megőrizni a Birodalom intézményeit, hanem a vezetőket is folyamatosan figyelni, kíméletlenül megítélni és vérrel megtisztítani kell. Hiteik szerint a Birodalom szent rendje belülről gyengült meg, a korrupció, a frakcióharcok és az elbizakodott ideológiák miatt, amelyek még az Inkvizíció Szent Rendjeit sem kímélték. Gyűlölik azokat, akik változást akarnak, mert ők isteni akaratot kérdőjeleznek meg, vagy az Uralkodó ajándékát árulják el. Számukra a rend helyreállítása és a hagyomány tisztelete szent feladat, amelynek érdekében akár saját kezűleg is bíróvá, esküdtté és hóhérrá kell válniuk.

Az Oblationizmus a „Réz Háború” pusztításából született, amely a 40. évezred végén rázta meg a Calixis Szektort. Az Oblationisták esküdt fanatikusok, akik warp-átkozta fegyvereket forgatnak, démonokat kötnek meg, és varázslói erőt használnak. Saját magukat is gyűlölik, és minden más inkvizíciós irányzatot romlottnak, tisztátalannak és megsemmisítésre méltónak tartanak. Bár kevesen vannak, hírhedtségük messze túlnyúlik számbeli erejükön. Hitük szerint csak ők képesek a káosz fegyvereit az Isten Császár szolgálatában használni anélkül, hogy elbuknának. Megvesztegethetetlenek, könyörtelenek, és semmiféle más radikális módszert nem tűrnek meg. Az Ocularianusok az Inkvizíció egyik legkülönösebb frakcióját alkotják a Calixis Szektorban. Ők a jövő ismeretének megszállottjai: jóslatok, jelek, események mintái és sorsszerűség érdeklik őket, miközben titkaikat féltve őrzik. Sokan azzal vádolják őket, hogy haszontalanul a jövőt kutatják, miközben figyelmen kívül hagyják a jelen veszélyeit, mások szerint pedig tiltott tudásba ássák magukat. Eredetük és múltjuk homályba vész, mítoszok és ellentmondások szövevénye fedi. Az Ocularian Inkvizítorokat és kísérőiket a Conclave Calixis olykor hasznos, bár kiszámíthatatlan erőforrásnak tartja, képességeik miatt elnézik különcségeiket. Puritán ellenfeleik azonban gyakran próbálták elpusztítani őket, de többnyire ők kerültek ki győztesen a belviszályokból.

A Phaenoniták egy Xanthita szakadár csoport, akiket még a többi radikális is gyűlöl. Az Ordo Malleus már régóta Excommunicate Traitoris-nak nyilvánította őket. Céljuk nem kevesebb, mint az Isten Császár és a Káosz isteneinek megdöntése, hogy az emberiség számára új jövőt teremtsenek: a hús, a gép és a warp erőinek istenkáromló összeolvasztásával. Bár egy időben kihaltnak hitték őket, a Calixis Szektorban ismét felütötték fejüket, veszélyes és új formát öltve. A Polypsykana olyan radikális Inkvizítorokból áll, akik az emberiség pszichikus fajként való felemelkedésében hisznek. Úgy vélik, feladatuk, hogy őrzőként és vezetőként álljanak az átalakulás élére. A Calixis Szektor különösen termékeny talaj számukra, hiszen itt átlagon felül születnek psykerek, amit a Tyrant Star hatásának tulajdonítanak. A Polypsykana Inkvizítorai folyamatosan kutatják a tehetséges egyéneket, hogy megvédjék őket a Puritán inkvizítorok tisztogató akcióitól. Akár eugenikai eszközökkel, akár pszichoaktív drogokkal is kísérleteznek, hogy felgyorsítsák az emberiség teljes pszichikus ébredését. Számukra az átalakulás elkerülhetetlen és szükséges, minden ellenállás csak veszélyezteti a jövőt.

A Radikális sorsa

Egy Radikális végső sorsa szinte mindig baljós és kellemetlen. Vagy azoknak az erőknek az általi romlottság és kárhozat vár rá, amelyekkel kapcsolatba került, vagy az Inkvizíció általi kiközösítés és kivégzés, amelynek állítólag a szolgálatában áll. Az Inkvizícióban nincsen szigorú hierarchia vagy formális szervezet. Sokkal inkább egy tanács, amely egyénekből áll, az egyenrangúak laza közössége. Nincs belső ellenőrző szerv, amelyhez egy Inkvizítor jelenthetné, ha egy másik túl messzire ment vagy eretnekségbe csúszott. Nincs olyan hivatal sem, amely kizárólag az ilyen ügyek kivizsgálásával foglalkozna. Ehelyett egy sokkal lazább és személyesebb rendszer működik. Amikor egy Inkvizítor eretnekséggel, árulással vagy túlzott Radikalizmussal gyanúsítható, az ügyet általában egy konklávé tárgyalja. Ez a folyamat a vádemeléssel, a nyilvános feljelentéssel kezdődik. Ezt követi a társak által lefolytatott tárgyalás, majd a végeredmény: felmentés, kiközösítés vagy kivégzés. Mivel az Inkvizítorok szinte egyenrangúak hatalmukban és tekintélyükben, minden ítélet komoly következményekkel járhat. Ezért a folyamat veszélyes és gyakran személyes indulatokkal terhelt.

Feljelentés

Egy Inkvizítor bukásának első lépése a hivatalos feljelentése az Inkvizíción belül. Sok Inkvizítor mozog a határmezsgyén, amely elválasztja a megengedett viselkedést az elfogadhatatlantól, de keveset vonnak hivatalosan felelősségre emiatt. Ennek oka, hogy minden Inkvizítor szinte korlátlan hatalmat gyakorol saját ügyeiben, és legfeljebb csak a Császárnak tartozik közvetlen felelősséggel. Azok az Inkvizítorok, akik kapcsolatba kerültek Eretnekekkel vagy még rosszabbakkal, gyakran pletykák és suttogások tárgyát képezik. Akolitusok és más Inkvizítorok között is elterjedhet a hír rossz tetteikről. Ám mindaddig, amíg valaki nem teszi meg a formális lépést, ezekből a gyanúsításokból nem lesz eljárás. Néha egy nagy hatalmú vagy különösen elszánt Inkvizítor saját vizsgálócsoportot küld, hogy kiderítse az igazságot. Azonban a tényleges feljelentés megtétele rendkívül merész és veszélyes döntés. Aki ezt megteszi, nem csupán kétségbe vonja egy Inkvizítor viselkedését, hanem nyíltan kijelenti róla, hogy Áruló, Eretnek vagy valami még rosszabb. Ez a lépés könnyen visszafelé sülhet el: ronthatja a konklávé tagjai közötti kapcsolatokat, de akár a vádat emelő Inkvizítor kiközösítéséhez vagy kivégzéséhez is vezethet. Éppen ezért a vádlónak biztosnak kell lennie gyanújában, annyira, hogy meggyőzze társait az igazáról. Ha a vádat hivatalosan kimondják, a vádlott Inkvizítort a társai elé idézik. Ezután a vádló bemutatja bizonyítékait és érveit. A vádlott megkapja a lehetőséget a védekezésre, tanúk idézésére vagy bizonyítékok bemutatására, bár gyakran kevés idő áll rendelkezésére a felkészüléshez. A végső ítéletet a társak hozzák meg: ártatlan vagy bűnös, és ennek megfelelően vagy felmentés, vagy halálos ítélet követi.

Kiközösítés

Amikor egy Inkvizítort a társai tárgyalásán bűnösnek nyilvánítanak, rendszerint Excommunicate Traitoris státuszba kerül, és azonnal kivégzik eretnekség miatt. Előfordul azonban, hogy a súlyos bűnökkel – különösen a puritánok szemében – vádolt Inkvizítor inkább szökésben marad, mintsem hogy önként adja át magát ítélkezésre. Sokuk úgy érzi, hogy a törvény felett áll, és nem követett el semmiféle valódi bűnt. Ilyen esetekben a tárgyalást távollétükben is lefolytatják, és ítéletet hirdetnek: bűnös vagy ártatlan. Ha valakit távollétében bűnösnek találnak, Excommunicate Traitoris lesz, és elfogatóparancsot adnak ki ellene az egész szektorban vagy azon túl is. Ez a döntés megfosztja őt az inkvizítori jogköröktől, eretneknek és árulónak bélyegzik, valamint száműzik a Császár fényéből. Mindez papíron egyszerűnek tűnhet, a gyakorlatban azonban távolról sem az. A galaxis óriási, az Inkvizíció pedig hatalmas területen működik. Egy Inkvizítor kiközösítésének híre évekig is eltarthat, mire eljut az egész szektor inkvizítori hálózatához, és még hosszabb időbe telhet, mire minden egyes ügynök értesül róla. Nem ritka, hogy valaki évekkel az ítélethozatal után értesül róla, és önbíráskodva vadássza le a kiközösített Inkvizítort – nem tudva, hogy közben az illető már sikeresen fellebbezett, és ártatlannak nyilvánították.

Egy Inkvizítor hatalma a félelemre és a tiszteletre épül. A rozetta olyan jelkép, amely nagy tiszteletet parancsol, még ha önmagában csak egy tárgy is. A kiközösítés valójában nem fosztja meg az Inkvizítort attól a státusztól, amelyet személye és hírneve révén kivívott. A birodalmi törvény szemében bűnöző és áruló, ám a legtöbb világon, ahol nincs erős inkvizítori jelenlét, változatlanul Inkvizítornak tekintik és kezelik. Az Inkvizítor Akolitái is automatikusan kiközösítettek lesznek, azonban ők nem rendelkeznek olyan hatalommal, hogy saját erejükből védelmet biztosítsanak maguknak. Az Inkvizíció ilyenkor gyorsan lefoglalja a birtokokat, elkobozza a pénzeszközöket, és felszámolja a kapcsolati hálót, ezzel megbénítva az Inkvizítort és szolgáit. Mégis, sok radikális Inkvizítor előre készül erre: titkos számlákat, rejtekhelyeket és árnyékhálózatokat tart fenn, amelyek rejtve maradnak az Inkvizíció elől. Egy erős vagy befolyásos Inkvizítor kiközösítése súlyos következményekkel járhat. Aktiválódhatnak titkos tartalékai, amelyek pusztítást zúdítanak ellenségeire, vagy szövetségesei az Inkvizíción belül nyíltan mellé állhatnak. Az ebből fakadó belső frakcióharcok az Inkvizíció egészét is megrendíthetik, súlyos káoszt keltve, amely könnyen továbbgyűrűzhet.

Inkvizíciós háború

A legpusztítóbb következménye a frakcióharcoknak egy szektoron belül az úgynevezett Inkvizíciós háború. Ez akkor robban ki, amikor ellentétes frakciók vagy riválisok egy konklávéban kölcsönösen kiközösítik egymást, vagy nem hajlandók engedelmeskedni a társaik ítéletének. Az ilyen helyzeteket általában diplomáciával, titkos merénylettel vagy gyors kivégzéssel oldják meg. Ritkábban azonban a konklávé nem lép elég gyorsan, vagy az ellentét túl mély törésvonalra tapad, és az ügy gyorsan eszkalálódik. Ilyenkor az egész konklávé Inkvizítorai kénytelenek állást foglalni, és oldalra állni valamelyik frakció mellett. Mivel egy konklávé ritkán képvisel teljes egységet, az ilyen törésvonalak széttagolják a szektorbeli Inkvizíciót kisebb csoportokra, mindegyik saját célokkal és stratégiákkal. A legtöbb ilyen szakadás nem fajul tovább a politikai csatározásoknál, amikor a konklávé tucatnyi kisebb frakció diplomáciai huzavonájába merül. Ez az időszak azonban lehetővé teszi, hogy a szektor lassan a Káosz mélysége felé sodródjon, hiszen miközben az Inkvizítorok egymással harcolnak, nem fordítanak figyelmet a Birodalom valódi ellenségeire. Ezek a belső viszályok évtizedekig is elhúzódhatnak, de többnyire kisebb villongásokra és periférikus világok összecsapásaira korlátozódnak.

Előfordul azonban, hogy a konfliktus tovább fokozódik, különösen ha az ellentétek alapvető ideológiai különbségeken nyugszanak, vagy ha két-három frakció hatalmas erőforrásokat és támogatást birtokol. Ilyenkor egyik fél sem engedhet anélkül, hogy mindent el ne veszítsen. Ez vezet elkerülhetetlenül a teljes Inkvizíciós háborúhoz. Ezek a háborúk szerencsére nagyon ritkák – tízezer év alatt csak néhány fordult elő –, ám pusztításuk felülmúlja bármely idegen invázió vagy eretnek lázadás erejét. Inkvizítor fordul Inkvizítor ellen, és mindenki teljes hatalmát és befolyását veti be. Árnyékügynökök merényletet követnek el planéták kormányzói ellen, az Astra Militarum ezredei egymásnak fordulnak, egész csillagrendszerek pusztulnak el Exterminatus által, amikor Inkvizítorok végső fegyvereiket vetik be ellenfeleik erődjei ellen. Egy Inkvizíciós háború ritkán tart tovább egy évszáznál, mert olyan rombolással jár, hogy a Birodalom kénytelen gyorsan közbelépni. Egész Space Marine fejezetek vethetők be az adott szektorba, parancsuk pedig az, hogy minden Inkvizítort könyörtelenül megöljenek. Ha egyik frakció sem kerül egyértelmű fölénybe, a Birodalom akár az egész konklávét kiirthatja, majd új Inkvizítorokat rendel más szektorokból a helyükre. Ám még a háború lezárása sem hoz békét. Az Inkvizíciós háború romjai, a pusztítás és a szakadások nyomai évezredeken át kísérthetik a szektort, és olyan következményekkel járhatnak, amelyek generációkon átívelően alakítják annak sorsát.

Kiemelkedő Inkvizítorok

Az Inkvizíció történelme során számtalan inkvizítor vált ismertté, akik közül néhányat példaként, másokat intő jelként emlegetnek. Egyesek legendák hőseivé váltak, másokat árulóként vagy tévelygőként tartanak számon, attól függően, ki és milyen szemszögből meséli el történetüket. Bár az inkvizítorok többségének tettei homályba vesznek, és sokszor szándékosan törlik el őket a történelemből, néhányuk neve mégis fennmaradt, akár diadalok, akár botrányok révén. Agmar, az Ordo Hereticus tagjaként, fiatalon vezette a felkelők elleni küzdelmeket Ichar IV világán, ahol felfedezte, hogy az ellenállás valójában egy Genestealer Kultusz álcája. Az Adeptus Arbites segítségével lerombolta a város védelmét, így az Ultramarine-ok elfoglalhatták a világot. Később ő jelezte a Hive Fleet Kraken közeledtét, aminek köszönhetően az Imperium erői felkészülhettek a támadásra. Másik példa Adrastia, az Ordo Hereticus magas rangú inkvizítora, aki eretnekséggel vádolta a Blood Ravens fejezetmesterét, Azariah Kyrast. Nyomozása során hajlandó volt bárkivel szövetséget kötni, legyen az Imperial, Eldar vagy akár Ork, hogy kiderítse az igazságot. Az Ordo Xenos tagja volt Ario Barzano is, aki Administratum tisztviselőnek álcázta magát Pavonis világán, hogy megakadályozza egy C’tan, a Nightbringer feltámadását. Életét vesztette a küldetésben, és helyben temették el. Covenant, az inkvizíció démonvadásza, inkvizítorok árulóira és Daemonhostokra vadászott, és olyan tanítványokat képzett ki, mint Ivixia Dannica. Torquemada Coteaz, az Ordo Malleus hírhedt inkvizítor lordja, démonölőként szerzett hírnevet, és az Amalathian elveket követte, miközben kíméletlenül irtotta az eretnekeket és a mutánsokat.

Bronislaw Czevak ritka ember volt, aki beléphetett a Black Library-be. Ő adta hírül az Eldar Craftworld Iyanden pusztulását a Tyranidák támadásakor. Ivixia Dannica, az Ordo Malleus tagja, gyermekkorában veszítette el apját, akit démon ölt meg, és Covenant tanította ki. Páncéljába apja koponyáját építtette, fegyvere pedig Saint Josmane relikviája. Emil Darkhammer a Monodominant irányzat híveként minden más faj elpusztítását hirdette, és könyörtelenül üldözte az Inkvizíció belső megosztottságát is. Jaq Draco az Ordo Malleus egyik leghírhedtebb tagja volt, aki felfedett egy összeesküvést, amely az Inkvizíció felsőbb köreihez kapcsolódott, és amelynek célja az emberiség pszichikus rabszolgaságba döntése lett volna. Ő volt az egyik első ember, aki engedély nélkül léphetett be a Black Library-be, ám később árulónak bélyegezték, és rejtélyes körülmények között pusztult el a Webway-ben. Gregor Eisenhorn Amalathian volt, de végül radikálissá vált, és Daemonhostok segítségével győzte le ellenségeit, köztük renegát inkvizítorokat és Káoszhoz köthető fenyegetéseket. Az inkvizítorok történetei jól mutatják, hogy az Inkvizícióban nincs egységes út: egyesek puritán elveket követve próbálják megőrizni az Imperium stabilitását, mások radikális módszereket keresnek, és hajlandók veszélyes erőkkel is szövetséget kötni. Sorsuk sokszor a dicsőség és a bukás határán mozog, és történeteik ma is példaként vagy figyelmeztetésként szolgálnak a fiatalabb generációknak.

Inkvizíciós relikviák

Az igaz nevek grimoárja – Aki ismeri egy démon valódi nevét, szörnyű hatalmat gyakorolhat felette, hiszen ez az egyetlen igazság, amelyet egy Warp-szülött nem tagadhat meg. Éppen ezért az igaz nevek grimoárjai rendkívül keresettek a démonvadászok körében, függetlenül attól, hogy céljuk a démon elpusztítása, vagy éppen akaratuk alá hajtása. Sajnos a legtöbb példány csupán másolat, amelynek tartalma hiányos, vagy épp alattomos módon módosított, így az olvasó saját kárhozatát kockáztatja. Csak egyetlen mű, a Malefact Maloreum tartalmaz teljes és változatlan feljegyzést minden sötét isten démoni szolgájáról. Nem véletlen, hogy ez a kötet különösen keresett – és gyakran véres harc tárgya.

Liber Heresius – Először az Apostázia Korában született meg, azóta pedig ez a könyv több ezer Ordo Hereticus inkvizítor bölcsességét foglalja magába. Aki helyesen kutatja lapjait, elég tudást szerezhet ahhoz, hogy előre jelezze és megakadályozza a renegátok és árulók stratégiáit, még mielőtt romlást hozó terveik beteljesednének. Az évszázadok során azonban a Liber Heresius rendkívül nehézkessé vált, mivel minden új birtokosa saját jegyzeteit firkálta be a széles margókra.

A Vethric-kódex – Ezt a könyvet először Macavius Vethric, a híres Ordo Xenos inkvizítor jegyezte fel, és azóta is az idegenek árulásának és fortélyainak krónikájaként szolgál. Vethric halála óta évezredeken át bővítették és kiegészítették, így ma már az Imperium legteljesebb értekezése a xenos stratégiákról. Számtalan ellenintézkedést tartalmaz még a legártatlanabbnak tűnő idegen praktikákkal szemben is. Az egyetlen nehézséget Vethric szinte olvashatatlan kézírásának megfejtése jelenti.

Az Ember Birodalmának Inkvizíciója a Warhammer 40.000 Terepasztalos Játékban

Az Inkvizíció a Warhammer 40.000 világában az Ember Birodalmának egyik legrettegettebb és legnagyobb hatalmú szervezete, amelynek feladata az emberiség megóvása minden belső és külső fenyegetéstől. A terepasztalos szerepjátékban az Inkvizíció elsősorban narratív és tematikus szerepet tölt be: az Inkvizítorok és kíséretük (Acolytes, szentélyharcosok, Grey Knights, stb.) a játék történetét, kampányait és küldetéseit színezik. Nem mindig közvetlenül harci seregeket vezetnek, hanem gyakran szövetséges erőket hívnak maguk mellé (pl. Astra Militarum, Adepta Sororitas vagy akár Space Marine rendházak), amelyeket hatalmuk révén irányítanak.

A játék mechanikájában az Inkvizítor és csapata gyakran speciális szabályokkal vagy különleges képességekkel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a démonok, mutánsok és eretnekek elleni küzdelmet. Egyes kiegészítőkben (például a Codex: Inquisition vagy az Imperial Armour kiadványokban) önálló kontingensként is megjelennek, így akár kisebb elit sereget is felállíthat a játékos. A szerepjátékos kampányokban (pl. Dark Heresy) az Inkvizíció a játék központi mozgatórugója: a karakterek többnyire egy Inkvizítor szolgálatában álló nyomozók és harcosok, akik titkos küldetésekben próbálják feltárni és felszámolni az Ember Birodalmát fenyegető árulást, Káoszt és idegen befolyást.

Összességében az Inkvizíció a Warhammer 40.000 terepasztalos és szerepjátékos közegében egyszerre hordozza a titok, a hatalom és a félelem atmoszféráját, miközben lehetőséget ad a játékosoknak a nyomozás, az árulás leleplezése és a nagyszabású hadjáratok élményének összekapcsolására.

Összesítő

Az Inkvizíció az emberiség végső védelmezője és egyben legrettegettebb szervezete, amely könyörtelenül fellép minden veszéllyel szemben, legyen az idegen, démoni vagy eretnek eredetű. Bár hatalma és módszerei sokszor vitatottak, célja mindig az Isten Császár akaratának érvényesítése és az Ember Birodalmának fennmaradása. A Warhammer 40.000 világában az Inkvizíció nemcsak a háttérben meghúzódó politikai és vallási erőként jelenik meg, hanem a terepasztalos szerepjátékban is fontos szerepet játszik, ahol különböző frakciói és karakterei formálják a történeteket és a játék dinamikáját. Az Inkvizíció így egyszerre testesíti meg a reményt és a félelmet: a Birodalom számára nélkülözhetetlen, ugyanakkor saját kegyetlensége és megosztottsága révén újabb viszályok forrása lehet. Ezzel az Inkvizícióról szóló cikksorozatunk végére értünk, hamarosan visszatérünk a Genestealer Kultuszok rejtélyes frakciójával! Köszönjük, hogy olvassátok Tudástárunkat!

Írta: Geőcze Anna

Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is!