Warhammer 40.000 története 4. Rész – Mennyek Háborúja – Végjáték

Isteni erővel bíró fegyverekkel és csillaghajókkal felszerelkezve, amelyek a kvantum fázisú technológia segítségével egy szempillantás alatt átszelhették a galaxist, a Necrontyr készen állt arra, hogy újrakezdje háborúját a Nagy Öregekkel. Ám a C’tan egy másik ajándékot is tartogatott halandó alattvalói számára. Felajánlották a Necrontyrnak az öröklét útját és azt a fizikai stabilitást, amelyre fajuk mindig is vágyott. Beteg húsukat a necrodermis élő fémje váltaná fel, amelyből Csillagisteneik fizikai teste is készült. Elhagyott szerves testük elpusztulna, és hideg, fémes formájuk végre szabadon űzhetné nagyszerű bosszúját a Régiek és a gyűlöletes univerzum többi része ellen, örökre megszabadulva az általuk gyűlölt hús gyengeségeitől.

Olyan techeretnekség ez, melyről még az Adeptus Mechanicus is csak suttogva mer beszélni, nehogy magukra haragítsák Gépistenük szellemét…

Amint a Necrontyr és a C’tan közötti egyezség megköttetett, a Csillagistenek felfedték, milyen formában valósul meg a halhatatlanság a Necrontyr számára, és megkezdődött a nagy biotranszferálási folyamat. Hatalmas bioöntödéket építettek, melyekbe sorba lépett be a Néma Király népe, a C’tannal kötött egyezség feltételei szerint.

Hogy milyen istenkáromló eljárásoknak vetették alá a Necrontyrt az izzó bio-kohókban, nem tudhatjuk, de annyi bizonyos, hogy mindegyikük megfosztatott a húsától és a lelkétől, testüket pedig élőfém necrodermis burokkal helyettesítették, hasonlóan a C’tanokéhoz, melyeket az elhalványuló énjük maradványai éltettek.

Minden egyes kohó felett ott keringtek a C’tan éteri formái, miközben egy egész faj lelki és elektromágneses maradványaiból lakmároztak. Csak akkor, amikor maga a Néma Király lépett ki a biotranszferálási folyamatból, és meglátta, mivé vált a népe, ismerte fel az egyezség szörnyű igazságát. Bár a halhatatlanságot és a már-már isteni erőt és életerőt megkapta, mindez a lelke árán valósult meg, amelynek maradékát egy C’tan már réges-rég elnyelte.

Amint Szarekh figyelte, ahogy a C’tanok népe életesszenciáján élősködnek, ráébredt hibája szörnyű mélységére. Sok szempontból jobban érezte magát, mint a Necrontyr évtizedei alatt valaha is, hiszen a szerves élet végtelen fájdalmai és bizonytalanságai már a múlté voltak. Új gépteste sokkal erősebb volt, mint az a törékeny forma, amit oly sokáig elviselt, és gondolatai gyorsabbak és tisztábbak voltak, mint valaha. Mégis, egy szörnyű érzés mardosta az elméjét, egy kimondhatatlan lelki üresség, amelynek nem volt racionális magyarázata. Abban a pillanatban hideg bizonyossággal tudta, hogy a fizikai halhatatlanság ára a lelke elvesztése volt. Nagy bánattal szemlélte a Néma Király azt a sorsot, amit népére hozott: a Necrontyr már csak emlék volt, és helyükbe a lélektelen, halhatatlan Necronok születtek újjá.

Bár az ár súlyos volt, a biotranszferálás minden ígéretet beteljesített, amit a C’tan mondott. Még a legalantasabb Necrontyr is megkapta a halhatatlanság áldását – az idő múlása és az erős ionizáló sugárzás alig koptatta új mechanikus testüket, és csak a legszörnyűbb sérülések tudták őket teljesen megsemmisíteni.

A biotranszferálási folyamat beágyazta az engrammatikus parancsprotokollokat minden Necron elméjébe, biztosítva Szarekh számára alattvalói rendíthetetlen hűségét.

Eleinte a Néma Király örömmel fogadta ezt az egységességet, mivel üdvös felüdülés volt a káosz és viszálykodás után, ami az elmúlt években felemésztette a Necrontyr Birodalmat. Az egész faj most az ő parancsait követte, így a Necronokra hárult, hogy betartsák szörnyű alkujuk rájuk eső részét. Az idő múlásával azonban Szarekh belefáradt ebbe a teherbe, de nem merte megszakítani a parancsprotokollokat, attól tartva, hogy alattvalói ellene fordulnak, bosszút keresve a rájuk rótt szörnyű átokért.

A biotranszferálás csupán a Necrontyr tudatának halvány visszhangjait hagyta meg. Csak néhányan, a nemesség és a hadsereg legerősebb akaratú Necrontyrjai őrizték meg értelmüket és öntudatukat, de még ők is csak árnyai voltak egykori önmaguknak. Oly sok mindent kiirtottak belőlük, ami egyedivé tette őket… De a Néma Királlyal ellentétben, a legtöbb Necront eleinte egyáltalán nem érdekelte ez a veszteség; számukra csak az volt fontos, hogy beteljesült a Csillagisteneik ígérete: betegség és halál nélkül élhetnek örökké.

Újjászületve és soha nem látott erővel felvértezve, egy egész faj lelkeinek elnyelése által, a C’tanok immár megállíthatatlanok voltak, és a nyomukban vonuló halhatatlan Necron légiókkal a Nagy Öregek végzete elkerülhetetlen lett.

A régi Necrontyrból igazából csak egy dolog maradt meg: az égő gyűlöletük minden más élő, intelligens faj iránt az univerzumban. A halhatatlan, élő fémből készült harcosok légiói indultak útnak a galaxisban Sírhajóikon, és a csillagok lángoltak a nyomukban. A Régiek Warp feletti uralmát most ellensúlyozta a C’tanok fizikai univerzum feletti fölénye, és a Necronok ősi ellenségei mérhetetlen szenvedést éltek át az újabb csillagközi mészárlásban.

A C’tanok és a Necronok együttes harcával a Nagy Öregek végzete megpecsételődött. A Necrontyr életerejével táplálkozva a megerősödött C’tanok olyan erőket szabadítottak fel, amelyeket elképzelni is nehéz. Bolygók pusztultak el, napok hunytak ki, és egész csillagrendszereket nyeltek el fekete lyukak, amelyeket a Csillagvámpírok valóságot torzító hatalma hívott életre. A Necron légiók végül áttörték a Webway-t, és a Nagy Öregeket a galaxis minden sarkában támadások érték. Ostrom alá vették a Régiek számos szövetségesének erődítményeit is, akik a galaxis fiatalabb intelligens fajai közé tartoztak, miközben a védők életerejét learatva táplálták mohó C’tan mestereiket.

A Mennyek Háborújának záró éveiben az egyik fő tényező, amely a Necronok felemelkedéséhez vezetett, az volt, hogy végül képesek lettek hozzáférni az Öregek Webway-éhez. A Nyadra’zath néven ismert C’tan, az Égő, már régóta vágyott arra, hogy ősi tüzeit eljuttassa az űrön túli térbe, és így megmutatta a Necronoknak, hogyan törjék át annak extradimenzionális határait. Az élő kőkapuk sorozatán keresztül, amelyeket Dolmen Kapukként ismertek, a Necronok végül képesek voltak az Öregek legnagyobb fegyverét ellenük fordítani, jelentősen felgyorsítva ezzel a Mennyek Háborújának végső lezárását.

A Dolmen Kapuk által nyújtott portálok se nem voltak olyan stabilak, se nem olyan könnyen irányíthatók, mint a galaxisban szétszórt természetes Webway bejáratok. Valójában a Webway, különös módon, képes volt érzékelni, ha egy Dolmen Kapun keresztül betörtek a környezetébe, így misztikus mechanizmusai gyorsan próbálták elzárni a fertőzött ágat a Labirintus Dimenzió többi részétől, amíg a szerkezet épségét fenyegető veszély el nem múlt. A Necronoknak gyorsan el kellett így érniük a célállomásukat az átalakuló extradimenzionális folyosókon keresztül, különben maga a hálózat idézhette volna elő pusztulásukat. Ma már nem igazán lelhetjük fel ezeket a kapukat – többségük elpusztult a Nagy Öregekkel együtt, vagy elveszett az idők folyamán, vagy maguk az Aeldarik zárták el őket, mint a Webway őrei. Hamarosan róluk is tüzetesebben fogok mesélni, hisz annyiszor csengett már fel eretnek fajuk neve… Most viszont térjünk vissza az élőfém hadsereghez.

Ezen győzelmek nyomán a C’tan és halhatatlan Necron szolgáik immár uralták a galaxist. Az Öregek utolsó bolygó erődítményeit ostrom alá vették, és az intelligens fajokat, amelyeket egykoron ők neveltek fel, most a C’tanok iszonyatos éhségének szolgáltatták ki. A galaxis fiatalabb intelligens fajai számára a Necronok és Csillagisteneik kegyetlen urak voltak, akik könyörtelenül aratták le a népességeiket, hogy a C’tanok soha nem csillapodó életerő-éhségét táplálják. A C’tanok a rettegés alakjai voltak, akik a halandók imádatát és félelmét egyaránt megkövetelték.

Ismeretlen okokból, de valószínűleg azért, mert a halandók életerejére irányuló éhségüknek nem volt határa, a C’tanok végül egymás ellen fordultak, részben szórakozásból, részben ellenségeskedésből. Az Aeldarik egy ősi mítosza szerint a Nevető Isten rászedte a „Kívülálló” néven ismert C’tant, hogy forduljon testvérei ellen, elindítva ezzel belháborújukat a hatalomért.
A C’tanok egymás elleni küzdelmei során egész bolygók pusztultak el, csillagok hunytak ki, és egész naprendszereket emésztettek fel az elszabadított fekete lyukak. Milliók munkájával új városok épültek, majd ismét lerombolták őket. Ahogy a C’tanok és Necron szolgáik „vörös aratásai” kimerültek, a C’tanok egymást kezdték el felfalni, míg a világmindenségben csak néhányan maradtak, és hosszú korszakokon át egymás ellen küzdöttek.

Végül még az Öregek is, akik egykor türelmükről és megállíthatatlan akaraterejükről voltak ismertek, kétségbeesettek lettek a Necronok támadásaival szemben. Nagy tudományos képességeiket felhasználva olyan intelligens lényeket hoztak létre genetikailag, akik még erősebb pszichikus kapcsolattal rendelkeztek a Warp felé, abban a reményben, hogy olyan szolgákat teremtenek, akik képesek lesznek a pszichikus energiákat irányítani védelmi célból. Sok harcos fajt neveltek fel így, köztük vélhetően az Aeldari legkorábbi tagjait és sok más xeno fajt, köztük a Rashant, a K’nibet, a Krorkot és még sok másikat. Földi évezredek teltek el, miközben az Öregek teremtményei és kísérletei végre meghozták gyümölcsüket, még úgy is, hogy a C’tanok és Necron szolgáik továbbra is életeket oltottak ki a galaxisban.

Az Öregek pszichikus erővel felruházott szolgafajai szétterjedtek a galaxisban, és a Necronok fejlett technológiája ellen a Warp által létrehozott „mágia” pszichikus erejével küzdöttek. Szembesülve ezzel az új támadással, a C’tanok birodalma összeomlott, mivel az Immaterium pszichikus erői valóságos átokként hatottak a lélektelen lényekre, akiknek létezése teljesen a fizikai elektromágneses erőtér mintájára korlátozódott. Minden pusztító erejük ellenére sem tudták megállítani az Öregek és a fiatalabb fajok könyörtelen előrenyomulását a csillagok között.

A megmaradt C’tanok, akiket több millió földi év után először egyesített ez a hatalmas fenyegetés, megoldást kerestek arra, hogy legyőzzék a fiatalabb fajok lélekből táplált energiáit. Elindítottak egy hatalmas védelmi tervet, amelynek célja az volt, hogy örökre legyőzzék az Öregek pszichikus varázslatait azáltal, hogy elzárják az anyagi univerzumot a Warptól. Ennek a tervnek az első eredményei egykor az imperiumi erődvilág, Cadia felszínén voltak láthatók, ahol bonyolult hálózatot alkotó, hatalmas oszlopok tarkították a világot, és létrehozták az idő-tér stabilitás egy részét a Terror Szeméhez közel, amely Cádiai Kapu néven volt ismert. Istenszerű erejükkel csak idő kérdése volt, hogy a C’tanok sikerrel járjanak, de mielőtt nagy művük befejeződött volna, az Öregek által évezredekkel korábban elültetett pusztulás magjai egy váratlan kataklizmát okoztak. A fiatalabb fajok egyre csak növekvő fájdalmai és kollektív pszichikus hibái zűrzavart okoztak a Warp kihasználatlan, pszichikusan reaktív energiáiban.

Háború, fájdalom és pusztulás tükröződött a Lelkek Tengerének végtelen mélyén, amely maga a Warp volt. A Mennyek Háborúja által felszabadított lelkek örvénye egyesült a korábban formátlan Warp energiáival. Az Immateriumban létező régebbi entitások félelmetes pszichikus ragadozókká alakultak át, amelyek marcangolták a sebezhető psykerek lelkét, miközben saját környezetük darabokra szakadt, majd újraformálódott a Káosz Birodalmává.
A Warp lakói, akiket a Materiumban zajló konfliktus őrjöngésbe hajszolt, mohón gyülekeztek az Immaterium és az anyagi univerzum közötti repedéseknél, új utakat keresve a fizikai világba való belépéshez.

Az Öregek új génmanipulált harcos fajokat hoztak létre, hogy megvédjék utolsó erődjeiket, köztük a technológiát utánzó Jokaerót és a félelmetes, zöldbőrű Krorkot, akik a mai Orkok ősei voltak, de ekkorra már túl késő volt.

Az Öregek galaxisokat átszelő Webway-hálózatát az Immaterium megtörte és elvesztették azt. Számos Warp-kapujukat saját kezükkel semmisítették meg, hogy megakadályozzák a Warp entitásainak terjedését a tiszta világok felé, és az Öregek legnagyobb alkotásait és hatalmi helyeit elárasztották azok a borzalmak, amelyeket saját teremtményeik szabadítottak rájuk.

A legrettenetesebbek ezek közül a borzalmak közül az Enslaverek voltak, olyan Warp entitások, amelyek képesek voltak uralni a fiatalabb fajok elméit, és mutálódott, megszállt psykerek segítségével saját portáljaikat nyitották meg az anyagi világba, egyre nagyobb számban jelenve meg. Az Öregek számára ez volt a végső katasztrófa, mivel az Enslaverek átvették az irányítást szolgáik felett. A fiatalabb fajok megteremtésével megnyitott Pandora szelencéje végül szétzúzta az utolsó Öregeket, és megtörte hatalmukat a galaxis felett egyszer és mindenkorra. Az élet a pusztulás szélén állt a Mennyek Háborújában, amely az Öregek és a C’tan között zajlott. Most, ahogy az Enslaverek járványszerűen törtek be az Immateriumból, úgy tűnt, a túlélők végzete megpecsételődött.

Végül, a megállíthatatlan C’tan előrenyomulása és az általuk véletlenül felszabadított katasztrofális Warp-veszélyek miatt az Öregek vereséget szenvedtek, szétszóródtak és végül elpusztultak. Hogy a faj kihalt, vagy egyszerűen csak elmenekült a galaxisból, hogy új menedéket keressen máshol, számunkra ismeretlen információ.

Hungarian Warhammer Community csapata

Írta: Geőcze Sára