„Ha a háború hív, mindannyiunknak válaszolnia kell. Bárcsak ne így lenne, de népünk túlélése érdekében mindannyiunknak a legsötétebb ösvényeket kell járnunk. Mégis, sajnálattal látom, hogy sok testvérünk már nem kötelességként, hanem örömmel éli meg ezt az elhivatottságot. Én nem a pengét szeretem a formájáért vagy az élességéért, hanem csak azért, amit megvéd. Valóban az a lét ára, hogy a lelkünkkel fizetünk?”

— Elmélkedések a tökéletességről, Kysaduras a remete

A Csillagok Gyermekei

Az Aeldari ősi történelme évezredekre nyúlik vissza, egészen addig az időszakig, amikor teljes mértékben uralták a csillagokat. Mégis, minden dicsőségük és hatalmuk ellenére az Aeldari szörnyű átkot hoztak önmagukra, amely örökre darabokra törte birodalmukat, és népük megmaradt töredékeit a teljes megsemmisülés szélére sodorta. Az Aeldari csillagközi történelme hosszú, és egyszerre szól dicsőségről és fájdalomról. Amikor az Aeldari Birodalom hatalma csúcspontján állt, otthonvilágaik földi paradicsomok voltak, hatalmuk isteni, seregeik pedig páratlanok. Ahogy teltek a Terrán évszázadok, a galaxis urainak pozíciója olyan gőgöt szült bennük, amely végül katasztrófához vezetett. Népük egy része túlélte azt a sötét kort azáltal, hogy menekülőre fogta a dolgot a hatalmas craftworld nevű hajókon. Mások termékeny bolygókon telepedtek le, messze a birodalom központjától, megint mások pedig saját maguk alkotta rejtett birodalmakba vonultak vissza. Ám valójában senki sem menekülhetett el az eljövendő végzet elől.

Az olyan látszólagos tökéletességet, mint amilyen az ősi Aeldari civilizációé volt, gyakran mérgezi meg a gőg. Több mint egymillió Terrán évvel ezelőtt az Aeldari egyedüliként uralták a csillagokat, vitathatatlan urai voltak saját sorsuknak. Úgy gondolták, ez jogukban áll, és felsőbbrendűségük megkérdőjelezhetetlen volt. Sok szempontból jogosnak is tűnhetett ez a gőg, hiszen más faj hosszú idők óta nem jelentett komoly veszélyt sem gazdagságukra, sem stabilitásukra. Meg voltak győződve arról, hogy a galaxisban már nincs mitől tartaniuk – és talán igazuk is volt. Ám az igazi veszély nem kívülről jött. Az Aeldari végzete sokkal alattomosabb és veszedelmesebb formában érkezett, mint bármely idegen invázió. Hatalmuk csúcsán nem létezett olyan dolog, amit az Aeldari ne érhettek volna el, és semmi sem volt számukra tiltott. A dicsőséges létet folytatták, vagy nem tudtak, vagy nem akartak szembenézni a sötét jövővel, ami rájuk várt. Szabadon szelték át a csillagokat, megtapasztalva a galaxis minden csodáját, teljesen átadva magukat az érzékek végtelen kavalkádjának, amit az kínált számukra. Olyan fokú technológiai uralommal bírtak, hogy bolygókat teremtettek saját örömükre, csillagokat hoztak létre vagy oltottak ki, ahogy éppen kívánták. Több száz idilli bolygón, melyeket szétszórtan vetettek el a csillagok között, az Aeldari követték saját hajlamaikat, minden vágyukat kiélték, minden kíváncsiságukat kielégítették. Meghódították a Webway labirintusdimenzióját, birodalmukat a valóság legtávolabbi sarkaiba terjesztették ki, és olyan tudás birtokába jutottak az univerzumról, amely mára már feledésbe merült.

Amikor lelkük végül elhagyta halandó testüket, békésen visszaolvadtak az Empyrean-ba, hogy újra megszülessenek, mert akkor még a Warp nem jelentett veszélyt az Aeldari lelkekre – ellentétben azzal, ami a Bukásuk után vált valósággá. Természetesen sok háború is dúlt. Még a galaxis ifjú korában is akadtak feltörekvő fajok, akik saját kis birodalmakat akartak kiharapni maguknak, és az Aeldari háborúkat vívtak a hatalmas Necron dinasztiák ellen, amelyek csillagrendszerek tucatjait dúlták fel, és ezermilliárdok életébe kerültek. E konfliktusok többsége azonban oly rövid életű volt, hogy az Aeldari győzelmének könnyedsége csak még jobban megerősítette őket felsőbbrendűségük tudatában. Még a legnagyobb háborújuk, a több mint hatvanmillió Terrán évvel ezelőtti konfliktus sem alázta meg őket – ez az esemény, amely először kovácsolta fajukat szövetségbe a legendás lényekkel, akiket csak Old Ones-ként ismerünk, és amely a craftworld mítoszok ciklusaiban mint a Mennyei Háború él tovább – még ez sem rendítette meg őket. Szívükben továbbra is ők uralkodtak, és semmilyen más hatalom nem volt képes véget vetni uralmuknak.

Alászállás a sötétségbe

Az a katalizátor, amely az Aeldari faj bukásához vezetett, saját kollektív pszichéjük legmélyéről eredt – abból a velük született késztetésből, hogy szenvedélyeiket táplálják és minden végletet kiéljenek. Népük már régen túllépett a fizikai munka vagy a kézi mezőgazdaság szükségességén, köszönhetően a technológia rendkívül fejlett és automatizált természetének. Az Aeldari társadalom minden szükségletet biztosított egyéni erőfeszítés nélkül, így hosszú Terrán évszázadok álltak rendelkezésre arra, hogy az Aeldari kiéljék minden vágyukat és szeszélyüket. Kimeríthetetlen kíváncsiságuk által hajtva sokan engedtek a leghedonistább ösztöneiknek. Egzotikus kultuszok születtek szerte az Aeldari Birodalomban, amelyek elhomályosították a régi korok nemes törekvéseit – mindegyik az ezoterikus tudásnak vagy az érzéki túlzásnak szentelve. A faj magja egyre inkább befelé fordult, könyörtelenül új utakat keresve az érzelmek és érzékek teljes spektrumának felfedezésére. Ez a viselkedés veszélyesen dekadens volt, és végül a faj lelkét kezdte ki. A túlzás hajszolása lassanként a társadalom egészére rákos daganatként terjedt át.

Az élvezetkultuszok tettei túlléptek a puszta kíváncsiságon vagy akár a szélsőséges függőségen is. A birodalom minden sarkából származó Aeldari legperverzebb ösztöneikben fetrengtek a züllöttség hajszolása közben. Ahogy a kultuszok egyre erősebb befolyást szereztek a társadalomban, az Aeldari népe egyre inkább megosztottá vált. Akik felismerték a népüket mételyező romlottságot, Exoditák-ként váltak ismertté, és elhagyták ősi világukat, hogy gyarmati bolygókat alapítsanak az Aeldari Birodalom peremvidékén. Ahogy a civilizáció egyre mélyebbre süllyedt az anarchiába, mások is megbánták életvitelüket, és világűrhajókon – az úgynevezett craftworldökön – menekültek a mélyűrbe. A legtöbb Aeldari azonban továbbra is habzsolta a romlott élvezeteket. Azok fájdalma, akik gyászolták az ártatlanság elvesztését, végül keserűséggé és gyűlöletté torzult. Idővel testvér fordult testvér ellen, és szadista gyilkosok ólálkodtak az árnyékokban, hogy áldozatokat keressenek undorító vágyaik kielégítésére. Egyetlen élet sem volt szent, miközben az élvezeteket – legyenek azok gyilkosak vagy betegesen torzak – hajszolták. A bűn romlása elsötétítette az Aeldari fajt, és vér ömlött az utcákon a tömeg állatias ordítása közepette.

A Webway – a valós tér és a Warp közötti alagutak hálózata – rejtett birodalmai kapzsiság és szadizmus palotáivá duzzadtak, és egész világokat hajtottak igába a legsötétebb érzéki élmények hajszolása érdekében. Ahogy az Aeldari faj erkölcsi romlása egyre jobban megfojtotta őket, a gyönyör és a fájdalom visszhangjai kezdték átszelni az időt és a teret. Az Immaterium, e párhuzamos dimenzió mélyén ezeknek az intenzív tapasztalatoknak a pszichikus visszfényei elkezdtek összesűrűsödni, mivel az Empyrean változó áramaiban a heves érzelmek képesek formát ölteni. Lassan, csendben, egy születőben lévő túlzás-isten megerősödött a Warp mélységeiben.

Egy Sötét Isten Születése

A Warp belsejében a valós térben keletkező gondolatok és érzelmek pszichikus energiává formálódva összeolvadnak, hasonló érzelmek táplálják őket, mígnem valamiféle tudatosságot nyernek. Az így létrejövő entitások ereje attól függ, milyen intenzitással születtek. Az Empyrean örvénylő pszichikus energiái között az elfajzott Aeldari romlottsága borzalmas mértékben öltött testet, mikor a nyers érzelmek áradata egy kollektív tudattá sűrűsödött. És micsoda elképzelhetetlenül undorító és gyomorforgató lényt hoztak tudtukon kívül létre a Warp mélyén! Az Aeldari saját árnyképe volt ez – annak a torz tükörképe, amivé váltak: a nemesség és büszkeség, amelyet perverzió és szégyentelenség tiport sárba. Világok lángoltak fel, miközben az Aeldari gyilkoltak, nevettek, és lakomáztak a holtak tetemein. Lassan, a Nagy Ellenség (Great Enemy) ébredezni kezdett. Túl későn jött rá az Aeldari, hogy saját istenüket teremtették meg – egy borzalmas istent, amely a lélek legsötétebb táplálékán nevelkedett, és így hatalmasra nőtt.

Soha egyetlen teremtmény sem született, amely olyan rettenetes és eltorzult lett volna, mint a Káosz nagy istene, Slaanesh. Ez egy név, amit az Aeldari sosem mondanak ki; helyette csak suttogják: Sai’lanthresh, amely Low Gothic nyelven így fordítható: „Ő, Ki Szomjazik”. Amikor Slaanesh végül isteni tudatára ébredt, nem maradt egyetlen Aeldari sem, aki ne érezte volna karmát a lelkén. Egy nyers, kozmikus erejű üvöltéssel Slaanesh berobbant a természetfölötti létbe. Egy pszichikus implózió tépte szét az univerzumot. Számtalan milliárd Aeldari sikoltott fel egyszerre – és esett holtan össze. Attól a pillanattól kezdve, hogy Slaanesh létrejött, minden élő Aeldari lelke veszve volt. A test halála után egy védtelen Aeldari lelke a Warp mélyére hurcoltatott, és onnan Őhozzá, hogy az örökkévalóságig tartó rettenetes kínban vergődjön. Egy szempillantás alatt az éonokon át virágzó, ragyogó Aeldari civilizáció szívét kitépték, és a helyén csak egy lüktető, káoszból született förmedvény maradt. Az Aeldari lelkeket saját testükből ragadták ki, és felemésztették – miközben a káromlásból született teremtmény megtette első pokoli lélegzetét. Milliárdok lelkének mámorító nedűjétől megrészegülve Slaanesh felnevetett, és a világegyetemre tekintett – készen arra, hogy lesújtson rá.

A Bukás

A pszichikus apokalipszis epicentruma az Aeldari Birodalom arannyal borított szívében helyezkedett el, a galaxis Terra-tól északnyugati régiójában. Minden Aeldari, aki több ezer fényéven belül tartózkodott, élettelen porhüvellyé vált, lelkük örökre Slaanesh zsákmányává lett. Még azok is, akik előre látták a közelgő katasztrófát és craftworld-ökön menekültek el, túlnyomórészt odavesztek – csak a legmesszebb lévők élték túl a pusztítást. A távoli Exodite Szűzvilágok nagyrészt érintetlenek maradtak, de egyetlen pillanat alatt az Aeldari elrendelt végzetű néppé vált. Nemezisük megszületett, és az örökkévalóságig vadászni fog rájuk. Noha a pszichikus lökéshullám az Aeldari-ra összpontosult, emberek, Orkok és más intelligens fajok milliárdjai is megsemmisültek. A Warp tér rángatózva gyötrődött, ahogy egy kozmikus hurrikán söpört végig a galaxison. A valóság szövete szétszakadt, és a Warp a dimenzióhasadékon keresztül átszivárgott az anyagi világba, reményt fordítva kétségbeeséssé, Paradicsomot Pokollá. A psyker-ek minden fajból fájdalmasan üvöltöttek, miközben népük vér- és őrületviharokban pusztult el.

A valós térben keletkezett, kavargó seb egyre terjedt, mígnem teljesen körülölelte az ősi Aeldari Birodalom romjait. Ez a tátongó seb később a Terror Szemeként (Eye of Terror) vált ismertté. Míg méretét és borzalmait felül nem múlta a Dathedian, vagyis a Great Rift, ez volt a galaxis legnagyobb olyan területe, ahol a Warp és az anyagi univerzum átfedésben léteznek, egy Warp-hasadék részeként. Ezen a vidéken belül a Daemon-ok az Empyrean nyers energiájában fürödnek, míg a Daemon Prince-ek és a Chaos-imádók uralkodnak az egykor paradicsomi Aeldari világokon, melyek most tűz és sötétség rémálomszerű világává lettek. Tízezer hosszú Terran évvel az Aeldari bukása előtt a Warp viharokkal és zűrzavarral volt teli, szinte lehetetlenné téve a kisebb fajok számára a csillagközi utazást. Slaanesh születésével azonban a Warp lecsillapodott, dühe átmenetileg elcsendesült. Új egyensúly állt be, ahogy Slaanesh csatlakozott a Káosz nagy isteneinek sorába. Az ősi Terra körüli Warp viharok végre feloszlottak az emberiség által Age of Strife-ként ismert korszak végére. Így a frissen felemelkedett Emberiség Császára megindíthatta a Great Crusade-ot, hogy újraegyesítse az elszórt emberi világokat. Egy új hatalom lépett a galaxis porondjára, amint a csillagok között szétszórt emberi világokat egyetlen zászló alatt egyesítették. Ily módon az Aeldari bukása egyben az új Ember Birodalom felemelkedését is jelezte – s így az emberiség örökölte a csillagokat.

Diaszpóra

Amikor az Aeldari megidézték Slaanesh-t a Warp végtelen áradatából, saját legnagyobb ellenségüket hívták életre. A Káosz Istenének rémületes ébredése után Slaanesh különös ínyencséget fedezett fel: az Aeldari lelkeket. Ahol egykor fajuk halála békés átmenetet jelentett a Warp-ba való visszatéréshez és újjászületéshez, ott most örökké tartó kín várja őket – hiszen Slaanesh perverz és kifacsart étvágya kielégíthetetlen. S nem nyugszik, amíg a Sötét Isten be nem gyűjti minden egyes Aeldari lelkét. A valaha dicsőséges faj megszégyenült túlélői elátkozottak – és ezt ők maguk is jól tudják. Az űr sötétségében azok, akik a craftworld-ök fedélzetén elmenekültek a pusztulás elől, kétségbeesetten kapaszkodnak a hajdan volt Aeldari Birodalom kultúrájának megmaradt töredékeibe. Ők tekintik magukat Asuryan, a Főnixúr gyermekei közül az igazaknak – művészetüket, építészetüket őrzik, s ősi történelmüket generációról generációra adják tovább dalokkal, tánccal, mítoszok és példázatok elbeszélésével. E hitükből fakadóan nevezik magukat Asuryani-nak. Kontinens méretű űrhajóikon e faj maradványai átszelik a csillagokat, folyton menekülve Slaanesh elől. E menekülés kulcsa a Spirit Stone – mikor egy Asuryani meghal, lelke az erre a célra viselt, pszichikusan aktív Waystone drágakőbe záródik. Ezt a Spirit Stone-t aztán begyűjtik, és az Infinity Circuit-ba engedik – ez a pszichikus energia-kristályrendszer átszövi minden craftworld wraithbone magját.

Így lelkük tovább él – védve a Warp borzalmaitól –, s egyfajta félhomálybeli létben figyelhetik az élők útját. Az Asuryani azonban nem az egyetlen túlélői a Bukásnak. A természetben bővelkedő, távoli világokon – az úgynevezett Szűzvilágokon – az Exodite-ok önfenntartó közösségeket alakítottak ki. Vad, ősi és kegyetlen vidékek ezek, ahol az élet keményebb, mint bármikor az ősi Aeldari társadalomban. E kihívások segítették az Exodite-okat abban, hogy aszkétikus életmódjukra összpontosítsanak, többnyire iparosodás előtti szinten élve, elődeik fejlett technológiája és automatizálása nélkül. Együtt élnek választott világaikkal, és azok World Spirit-jei védelmezik lelküket haláluk után, hasonló módon és technológiával, mint a craftworld-ök Infinity Circuit-jei. Az Exodite-ok vadul harcolnak otthonaik védelmében és elszigetelt életmódjuk megőrzéséért – bár sokan közülük szövetségben állnak a craftworld-i Asuryani-val.

A Webway rejtett városvilágainak mélyén, különösen a hatalmas Commorragh nevű Dark City-ben, olyan Aeldari túlélők húzódtak meg, akiket az ősi Old Ones által a labirintus-dimenzióba ültetett pszichikus védelmek óvtak meg. Ezek a túlélők továbbra is élvezik azt a züllött életmódot, amely egykor a Bukáshoz vezetett. Őket az Aeldari lexikonban Drukhari-ként ismerik – gúnyolódva és megvetően tekintenek azokra, akik népük végzete által letörtek, mindezt a kétes biztonságot nyújtó Webway árnyékvilágából. Bár sosem ismernék el, szívük mélyén tudják, hogy bármennyire is próbálják sorsukat elkerülni azzal, hogy más érző lények fájdalmán és félelmén élősködnek, Slaanesh végül őket is eléri. Végül egy kisebb Aeldari csoport mélyebbre menekült a Webway elfeledett folyosóin és titkos ösvényein át, ahol az egyik utolsó megmaradt Aeldari istenség, Cegorach, a Nevető Isten védte és vezette őket. Ezek a Harlequin-ek minden megmaradt Aeldari közösségben szívesen látott vendégek, ahol táncaik, drámáik és harci előadásaik révén őrzik és elevenítik fel az ősi legendákat és a faj történelmét – kulcsfontosságú emlékeztetőt nyújtva egy olyan népnek, amely gyakran úgy érzi, már nincs számára jövő.

A Vég Ideje

Mintha egy telhetetlen és baljós isten természetellenes éhsége nem lenne elég végzetes fenyegetés, az Aeldari-nak egy olyan galaxisban kell boldogulniuk, amely már nem az övék. Az Aeldari Bukásának véres nyomában az emberiség fajának csillaga emelkedett fel. Az Ember Birodalom felemelkedett, és a galaxis nagy részét meghódította az Emberiség Császára – egy halott Isten Császár nevében. Az Aeldari, akik csaknem egy teljes Terrán évszázad alatt érnek felnőtté, nem versenyezhetnek egy olyan fajjal, amelynek generációi őrült iramban sokasodnak, akár a kártevők. Az emberiség túltengő hadseregei könyörtelenül elsöpörték a veszélyek egy részét, miközben rányomták bélyegüket a csillagokra – s közben még több veszélyt ébresztettek fel. Az Aeldari az emberiségben ugyanazokat a hibákat látják, amelyek saját bukásukhoz vezettek, és félnek attól a keserű sorstól, amelyet az Imperium kíméletlen gyűlölete az idegen fajok iránt, hataloméhsége és szüntelen háborúi idézhetnek elő. Egy ilyen gazdag érzelmi táptalaj – amelyet a gyenge akaratú emberek sötét érzelmei táplálnak – a Káosz Istenek hatalmát növeli, és a galaxist éretté teszi a Káosz seregeinek hódítására. Az Imperium vak agressziója súlyosbította a fenyegetést, amelyet egy másik primitív faj jelent. Mivel nélkülözik az Aeldari megértését és előrelátását, az emberek nem látják be, hogy minden egyes csatájuk a Orkokkal csak erősíti azokat.

A zöldbőrűek már oly mértékben elszaporodtak, hogy sok Asuryani Látnok szerint elérték a kritikus tömeget – számuk annyira hatalmas, hogy még a leghosszabb irtás sem lenne képes valódi eredményt elérni. Ha valaha is egységbe tömörülnének, az Aeldari minden ravaszsága és tudománya sem lenne elegendő ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy az orkok vérbe fojtsák a galaxist. Az elmúlt évezredek során új és régi ellenségek is színre léptek. Mindenekelőtt ott vannak a Tyranidák inváziós flottái, amelyek a csillagközi űr sötétjéből csupán azért érkeztek, hogy táplálkozzanak – minden craftworld és Exodite világ hatalmas biomasszát jelent, amelyre a Kaptártudat szomjazik. A galaxis keleti pereméről a T’au – a galaxis egyik legfiatalabb és sok tekintetben legnaivabb csillagutazó faja – ideológiai hadjáratot folytat beolvasztás és pusztítás jegyében, míg számtalan Sírvilágon a Necronok ébrednek hosszú álmukból. Ők a Aeldari legrégibb ellenségei, akik már a Bukás előtti idők óta harcolnak, s most újra készen állnak, hogy folytassák a háborút meggyengült riválisaikkal. Mindezeknél is nagyobb fenyegetésként az Aeldari legvészjóslóbb jóslatai beteljesültek a Nagy Hasadék megnyílásával – amelyet nyelvükön Dathedian-nak neveznek. E valóságot szaggató seb nyomán Warp Viharok söpörtek végig a galaxisban, és a Káosz isteneinek szolgái sosem látott számban árasztották el az univerzumot. E pusztító őrület és vérontás közepette – amit az Imperium csak az Indomitus Korának nevez – új Aeldari istenség manifesztálódott: Ynnead, a holtak istene. Bár sokan hűséget esküdtek neki, mások kételkednek az újjászületett Ynnari frakció módszereiben – ők az úgynevezett „Újjászületettek”, akik e halotti istent tartják pártfogójuknak. Azóta, hogy bekövetkezett a Bukás, még sosem volt ennyire megosztott és ostrom alatt álló az Aeldari faj – és akik még élnek, azok számára csak a háború maradt reményként. Bár számtalan ellenségük nélkülözi a „Csillagok Gyermekei” egykori technológiáját, bölcsességét és szakértelmét, puszta számbeli fölényük szinte leküzdhetetlennek tűnik. Ám az Aeldari büszke nép, és eltökéltek abban, hogy népük lángja újra fényesen lobogjon – ne csupán pislákolva aludjon ki örökre.

Összesítő

Az Aeldari egykor galaxis formáló, halhatatlan faj volt, amely saját romlottságából szülte meg legnagyobb ellenségét, Slaanesht, és ezzel a pusztulás szélére sodorta önmagát. A Bukás után megmaradt töredékeik – az Asuryanik, az Exoditák, a Drukhari és a Harlequinek – eltérő úton próbálnak fennmaradni egy immár idegen, kegyetlen univerzumban. Bár a faj megosztott és ellenségei számtalanok, az Aeldari még mindig őrzik múltjuk dicsőségét és keresik jövőjük reményét. Ha pusztulni is kell, ők nem hajlandók láng nélkül kialudni. Következő cikkünkben az Aeldari alkultúrákat fogjuk részletesebben kifejteni.

Írta: Geőcze Anna

Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is!