Ahogy sokan tudjátok, a HammerTime Cafe-ban minden hónap első csütörtökjén Warhammer 40.000 Kezdő és Klubnap van, amikor dedikáltan várjuk szeretettel a kezdő játékosokat és azokat akik már tudják hellyel-közzel a szabályokat, de még nem biztosak magukban. Emellett kéthetente csütörtökön pedig várjuk szeretettel azokat, akik színt akarnak hozni a szürke hétköznapjaikba és kifestenének egy Warhammer figurát. Így történt, hogy március 6-án ez a kettő rendezvény egybecsúszott és két hatalmas esemény egymás mellett futott párhuzamosan.


A HammerTime Cafe vezetőjének, Liszka Gergelynek talán ezek a legrégebbi rendezvényei, mivel ezeket még a közel 10 éves HammerTime Cafe előtt is megrendezték éveken keresztül. A Warhammer 40.000 kezdőnapok 2010-ben kezdődtek el és az elején örültek annak, ha 1-2 ember jelenik meg rajtuk még annó a D21-es Bázis Terepasztalos Stratégiai Társasjáték klubjában, majd a kitartó rendezvényszervezés, amely az elején 2 hetente történt, meghozta a gyümölcsét és mára 20 fő alatt nincsenek Warhammer 40.000 Kezdőnapok. Bár Gergelynek nem feltétlen van már ideje a kezdőnapokon személyesen részt venni, mint oktató a háttérmunkálatok miatt, de hasonlóan lelkes hobbisták segítenek neki, mint Bretus Bálint, aki imádja a Warhammer 40.000 játékot és oktatni a kezdőjátékosokat. Bálint már korábban is szárnya alá vette az érdeklődőket, de immár a HammerTime Cafe Mentor Programja keretein belül oktatja a játékosokat.

A Figurafestő Workshop szintén egy a kezdőnappal párhuzamosan induló rendezvénysorozat volt, amely a legelején viszonylag kevés résztvevővel indult el havi szinten, azután annyira kinőtte magát, hogy kéthetente volt szükséges megrendezni és még így is van, amikor nem tudnak érdeklődőkel leültetni az asztalokhoz, mert egyszerűen elfogynak a helyek. Ezen problémák megoldásán már gondolkodik a HammerTime Cafe, de még pontos információkat nem tudunk megosztani.

Összességében a HammerTime Cafe kezdőknek szóló és kezdőbarát eseményei/versenyei tökéletes lehetőséget nyújtanak bárkinek, hogy kipróbálják a Warhammer játékokat akár játszani, akár festeni. Ha felkeltettük a figyelmedet, akkor kövesd a HammerTime Cafe oldalait (Webshop, Facebook, Youtube, Instagram)!