Warhammer 40.000 története 3. Rész – Mennyek háborúja

A Nagy Öregek és a Necrontyr közötti szörnyű csaták sorozata, amelyeket később az eldar mítoszokban „Mennyek Háborújaként” ismertek, önmagában is egy olyan hosszú történet, hogy egy Dialogus rendház egész könyvtárát meg lehetne tölteni vele. Ha nagyon röviden szeretném összefoglalni, azt mondanám, hogy lényegében egy reményvesztett csatározás volt a Necrontyr számára, hisz soha nem győzhetett. Bár technológiájuk igen fejlett volt,  a Régiek folyamatosan kijátszották a Webway portálok és a Warp Kapuk feletti uralmuk révén. A Necrontyrt visszaszorították, míg végül már csak kisebb kellemetlenséget jelentettek a Nagy Öregek galaktikus uralma számára; egy csendes fenyegetést, amely a Halo Csillagok között lévő sugárfertőzött világukhoz ragadt, száműzve és elfeledve. A Necrontyrok dühét elnyomta az otthonukon eltöltött hosszú évezredek fogsága, lassan teljes gyűlöletté alakítva azt minden más intelligens életforma iránt, és hajthatatlan elszántsággá, hogy bosszút álljanak látszólag legyőzhetetlen ellenségeiken.

De a vereséggel szembenézve a Necrontyrok mindig is törékeny egysége ismét kezdett meginogni. A közös ellenség kilátása többé nem tartotta össze a különböző dinasztiákat. Nemzedékek tucatjai éltek és haltak meg egy megnyerhetetlen háború szolgálatában, és sok Necrontyr dinasztia szívesen békét kötött volna a Régiekkel, ha az uralkodó Triarch megengedte volna. Így kezdődött a Függetlenségi Háborúk második hulláma, amely szélesebb körű és pusztítóbb volt, mint bármely korábbi. A Necrontyr dinasztiák annyira széttagoltak lettek ekkorra, hogy ha a Nagy Öregek  úgy akarták volna, könnyedén kiirthatták volna ellenségeiket.

Bizony, ők azok a csillagistenek, akik elszívják a napok energiáit, vándorolva örökké éhesen a galaxisban… Senki nem tudja megmondani, hogyan találkozott a Necrontyr először velük – sok félrevezető, ellentmondásos és egyoldalú beszámoló létezik ezekről az eseményekről. Hallottam egyszer, mint pletykát,  hogy létezik egy írás, a Gyászos Éjszaka Könyve, amelyet az eldar Fekete Könyvtár legbelső szentélyében őriznek szigorú felügyelet alatt; az azt  állítja az esetről, hogy a Necrontyr a Régiek iránt érzett nyers gyűlölete úgy zengett át az űrön, mint egy jeladó, amit a C’tan nem tudott figyelmen kívül hagyni. A Solemnace Sírbolygó poros archívumai szerint viszont csupán baleset történt, egy véletlen felfedezés, amelyet egy csillagvizsgáló szonda tett egy haldokló csillag körülményeinek feltérképezése során.

Ez utóbbi egész hihetőnek hangzik, hiszen civilizációjuk legkorábbi napjaitól kezdve a Necrontyr tudósai mélyen elmerültek a csillagok tanulmányozásában, hogy megértsék és megvédjék magukat saját napjuk veszedelmes energiáitól. Hosszú és keserű évszázadok után, miközben egy olyan hatalom után kutattak, amelyet a Nagy Öregek ellen használhatnának fel, a Necrontyr kutatók csillagvizsgáló szondákat használtak, hogy szokatlan elektrodinamikai anomáliákat fedezzenek fel a galaxis legősibb, haldokló csillagaiban. Elképzelhető, hogy ezeknek a napoknak az energikus plazmájának összetett szálai között a Necrontyr egy olyan intelligenciát talált, amely ősibb volt, mint bármelyik anyagi faj a teremtésben, beleértve a Régieket is; olyan tiszta energiából álló lényeket, amelyek már a csillagok születésekor, évmilliókkal ezelőtt jöttek létre.
Ugyanakkor ezek az entitások alig értették, mit jelent a világegyetem többi része, amikor a Necrontyrok először felfedezték őket, miközben a vörös óriások napkitöréseiből és mágneses viharaiból táplálkoztak. Itt volt az a fegyver, amelyet a Necrontyrok régóta kerestek a Régiek bukásának előidézésére; s akikről azt hitték, hogy azon halálisten leszármazottai, akit ők hosszú ideje imádtak már. Bárhogyan is történt az első kapcsolatfelvétel, a C’tan árnyéka először a legősibb Necrontyr dinasztiákra vetült.

Ezeknek a furcsa lényeknek az ereje hatalmas volt: valósággal a csillagok nyers energiájának megelevenedéseinek tűntek, és így a Necrontyrok a saját nyelvükön C’tannak, azaz „Csillagisteneknek” nevezték el őket. A C’tanok akkora területeken szóródtak szét, amelyek nagyobbak voltak, mint egész bolygók, és tudatuk túl hatalmas volt ahhoz, hogy humanoidok felfoghassák azt. Hogy a Necrontyrok miként voltak képesek kapcsolatba lépni velük, az ismeretlen még az Adeptus Mechanicus számára is. Megértve viszont, hogy ezek a szórt tudatok soha nem érzékelhetnék az anyagi univerzumot anélkül, hogy anyagi formát ne vennének fel, néhány Necrontyr, miközben aktívan kereste a C’tan kegyeit, fizikai testeket kovácsoltattak, melyeket a Csillagisteneknek szántak, hogy megszállhassák azokat. Ugyanazon necrodermisből öntötték őket, amelyet korábban a gyarmatosító tömegszállító űrhajóikhoz használtak.

Réges régi eldar legendák töredékei mesélnek már csak azon elektromágneses erő áttetsző, szalagszerű mivoltjairól, amelyek az űrön át siklottak, miközben ezek a csillagvámpírok új testeikbe tekeredtek a fizikai világban, egy anyagtalan csillagfényhídon keresztül. Így a C’tanok a Necrontyrok félig elfeledett isteneinek fizikai formáját öltötték magukra, elrejtve saját valódi szándékaikat a szolgálatkészség álságos köpenye alatt.
Felfoghatatlan erők sűrűsödtek a necrodermis élőfém testeibe, miközben a C’tan teljes ereje végre formát öltött. Ahogy a C’tanok tudatukat összpontosították, és egyre inkább ráébredtek új létmódjukra, kezdték megérteni a testi lét örömeit és az anyagi élet egyéb valóságait. A Necrontyrok fizikai testeiből sugárzó, finoman összpontosított elektromágneses energia újfajta éhséget ébresztett a C’tanokban, amely nagyon különbözött attól, amit korábban a csillagok tápláló, de lényegében íztelen energiájával csillapítottak.

Így hát a C’tanok egyike megjelent a Néma Király, Szarekh előtt, testvérei eljövetelének előhírnökeként. Saját fajtája között ez a csillagisten Mephet’ranként, azaz a „Megtévesztőként” volt ismert, mert mindenkivel szemben álnok és mesterkedő volt. A Néma Király azonban nem ismerte ennek a lénynek a valódi természetét, így audenciát biztosított neki. A Megtévesztő egy háborúról beszélt, amelyet jóval a Necrontyrok születése előtt vívtak a C’tanok és a Régiek, s amelyet – mondta – a C’tanok elvesztettek. A vereség után, félve a Nagy Öregek bosszújától, ő és fivérei elrejtőztek, abban reménykedve, hogy egy nap szövetségeseket találnak, akikkel végre elszámoltathatják ellenségeiket.
A Megtévesztő biztosította Szarekhet, hogy segítségükért cserébe mindent megadnak, amire a Necrontyrok vágynak – az egység és az a halhatatlanság, amelyet oly régóta kerestek, végre karnyújtásnyira kerülhetne. Ezekért a nagy ajándékokért nem kellene semmilyen árat fizetni, hangsúlyozta a Megtévesztő, mert azok csupán ajándékok lennének az értékes szövetségesek számára.

Ily’ negédes és biztató ígéretek hallatán ugyan ki mondhatná meg, mennyi igazság volt a szavaiban? Kétséges, hogy még a Megtévesztő maga is tudta-e, mert a csalás olyannyira életének részévé vált, hogy még a C’tan sem tudta többé megkülönböztetni az igazságot a hazugságról. Mégis, szavai hatást gyakoroltak Szarekhre, aki, mint elődei, kétségbeesett a népét ismét szétszakító megosztottság miatt. Hosszú hónapokon át vitatta az ügyet a Triarch másik két phaeronjával és a Királyi Udvar nemeseivel.
Azt mondják, mindezen idő alatt csak egyetlen ellentétes hang hallatszott, Orikané, a Triarch udvari asztrológusáé, aki megjósolta, hogy a Necrontyr és a C’tan közötti szövetség a dicsőség reneszánszát hozza el, de örökre megsemmisíti a Necrontyrok lelkét. Azonban a vágy és az ambíció gyorsan felülírta az óvatosságot, és Orikan jóslatát figyelmen kívül hagyták; a Triarch beleegyezett a szövetségbe, és ezzel örökre megpecsételte fajuk sorsát.

Mindezt követően, ahogy a Necrontyrokat ámulatba ejtették felfedezettjeik, a csillaglények átvették az irányítást jótevőik felett. A C’tanok ereje, amely a fizikai világban megnyilvánult, valóban majdnem isteninek tűnt, és nem telt sok időbe, míg a Necrontyrok elkezdték ténylegesen istenként imádni őket – ó, Császárunk, óvj meg minket a hasonló eretnekségektől! S talán megfertőzte őket az anyagi világ, amelynek részévé váltak, vagy talán mindig is ilyen természetűek voltak, amikor még a csillagokhoz kötve táplálkoztak, de a C’tanok olyan kegyetlenek és szeszélyesek voltak, mint maguk a csillagok, amelyekből születtek. Hamarosan élvezni kezdték a Necrontyrok vallásos imádatát, és halandó rabszolgák megszámlálhatatlan tömegének elektromágneses életenergiájával táplálkoztak.

Hungarian Warhammer Community csapata

Írta: Geőcze Sára