Új megjelenés

Előző héten a Games Workshop bejelentette az új Cities Of Sigmar figurákat, amire már nagyon régóta vártak nagyon sokan. Talán az Age Of Sigmarnak ez a leghánytvetettebb frakciója, mivel ebben található a legtöbb régi figura, amiknek egy részét kivonták egy részét pedig csak a gyártó weboldaláról lehet beszerezni. Ugyan így ez volt az a sereg, amelyben több más sereg egysége is megjelent, mint a törpék, Hight Elfek és a Dark Elfek csapatai.

Ha megnézzük a figurákat, amiket megmutatott a gyártó, úgy láthatjuk, hogy csak és kizárólag embereket sorakoztatnak fel. Itt fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon a többi faj képviselője is jelen lesz az új Battle Tome-ban vagy pedig csak és kizárólag újra az Ember Birodalmáé lesz a főszerep, mint az Age Of Sigmar elődjében a Warhammer Fantasy Battle-ben?

Ugyan így az öreg motorosok láthatják, hogy a Warhammer Fantasyban jól megszokott Német-Római Birodalomra hajazó figurák stílusát megváltoztatták teljesen. Magunk részéről nagyon szerettük a korábbi stílust és nagyon fog hiányozni, viszont az új figurákra biztos nem lehet mondani azt, hogy csúnyák.

Vegyük górcső alá például a Ironweld Great Cannont. Egy egészen impozáns figuráról beszélhetünk, amelynek az elején nem csak egy hatalmas ”pajzsfal” található, de a betöltéshez szükséges ”daruszerkezet” is helyet kap magán az ágyún és az ágyútalpon. Emellett a képekből az derül ki, hogy többféle személyzetet is össze lehet állítani, így egy picit variálhatóbb ez az amúgy statikus modell. Még több részletet láthatunk a talp díszítéshez az ágyú lőszereivel és egyéb eszközével.

Sok mindenről még nem kaptunk közelebbi képeket, de az a nagy kiméra szerű szörnyeteg amin egy vezető alak lovagol nagyon érdekelne minket közelebbről is. Reméljük, hamarosan láthatjuk majd az Army Box teljes tartalmát is, amely az elmúlt időszakban a bevezető doboza volt minden frakciónak amik új szabályokat kaptak.

Beszéljük át a témát a Facebook oldalunkon vagy a csoportunkban!
Képek forrása: Warhammer Community

Legfrissebb Hirek

Játékosoktól Játékosoknak – Horváth Dániel – Chaos Knights

A Játékosoktól Játékosoknak mostani részében Horváth Dánielt interjúvoltuk meg, hogy ő melyik sereget preferálja és pontosan miért. Fogadjátok szeretettel az interjút Danivel a Chaos Knightokról! Milyen játékosnak írnád le magadat? Alapvetően egy laza, funolós alaknak tartom magam, de mivel 5+ játszok, már kicsit akaratlanul is optimalizálom a listáim, sokat kérdezek az ellenféltől, hogy hogyan működnek … Tovább

LiszkaG Gaming Together We Paint Tereptárgyak Festése Könnyen (Trench Crusade)

Ha szeretnéd kipróbálni a tereptárgy festést, akkor nézd meg a LiszkaG Gaming streamjét, ahol főként Trench Crusade terepeken mutat meg különböző technikákat és emellett az FDM és a Resin 3D nyomtatott elemek különbségét is szemügyre vesszük. Ne maradjatok le róla a streamekről! Iratkozz fel a LiszkaG Gaming csatornáira! https://www.twitch.tv/liszkag https://www.youtube.com/@LiszkagGaming https://www.facebook.com/LiszkagGaming https://www.instagram.com/liszkaggaming/

Golden Gobbo 2025 Március Élménybeszámoló

Egy kicsiny élménybeszámolóval készültünk nektek a Golden Gobbo márciusi figurafestő versenyéről, ahol összesen 46 nevezést adtak le a figurafestők. Rengeteg kezdő is részt vett a versenyen, így amondók vagyunk, hogy elérte a foglalkozás a célját. 🙂 Itt találhatjátok a nevezésekről a képeket. Találkozunk július 12-13-án a Games Day-en, amelyen szintén megrendezésre kerül egy Golden Gobbo, … Tovább

Kill Team Liga és Trench Crusade Kampány

Hamarosan több ligája / kampánya is indul a HammerTime Cafe-nak, amelyekre már most tudtok jelentkezni! Az első ilyen ligaa 𝗞𝗶𝗹𝗹 𝗧𝗲𝗮𝗺 𝗟𝗶𝗴𝗮, amelynek a nevezési határideje április 20. éjfél. Ez a már szokásossá vált liga rendszer szerint megy, így akár 3 hónapra előre is megbeszélhetitek a játékokat az ellenfeleitekkel. A másik kampányunk egy merőben új … Tovább

Legújabb tudástár tartalmak

Warhammer 40.000 Seregei – Az Ember Birodalmának Inkvizíciója II. Szervezet és Hierarchia

„Ezek a daemonok olyan gonoszsággal és intenzitással gyűlölnek minket, amit szavakkal leírni sem lehet. Természetükből fakad, hogy átszivárogjanak a valóság szövetén, és rémületet zúdítsanak világunkra. És bár maguk is csak sötét uraik bábjai, időnként ők maguk is bábmesterekké válnak. Megkaparintják a hatalmas psykerek, bátor harcosok, ravasz hadvezérek és odaadó gyógyítók elméjét és lelkét, majd… eltorzítanak … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Az Ember Birodalmának Inkvizíciója I. Bevezető és Rendjeik

„…az Inkvizíció csupán hivatalának kötelességét teljesíti. Tovább rettegni tőlük felesleges, gyűlölni őket pedig eretnekség. Az ésszerűbbek a felelősséget azoknál keresik majd, akik erre kényszerítették őket…” — Gabriel Angelos kapitány, Blood Ravens Chapter, a Typhon Primaris elleni Exterminatus után Bevezető Az Inkvizíció, hivatalos nevén a Szent Rendek a Császár Inkvizíciójából, egy titkos szervezet, amely kívül áll … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Nurgle Káoszisten és Démonjai II. A Pestis Isten Földje és a Daemonok

„A nagyságára tekintettem, látásomat teljesen betöltötte dicsőséges tömege. Mindenütt körülöttem hús és mosolygó legyek voltak. Testének tömegében kisebb szolgákat pillantottam meg, amint szivárgó beleihez tapadva szoptak. Lábánál genny és más testnedvek gyűltek össze, melyekben gyermekei önfeledten csapkodtak és játszottak. Áldás volt ilyen dicsőséget és örömöt szemlélni. Nagy szomorúsággal ébredtem egy világba, melyet az Impérium dogmái … Tovább

Warhammer 40.000 Seregei – Nurgle Káoszisten és Démonjai I. Bevezető és a Pestis Isten Kultusza

„Bubók, váladék, vér és belek! Kelések, takony, rothadás és genny! Hólyagok, láz, síró fekélyek! Sebeidből árad a fertő!” — Harci ének, melyet a Plaguebearer Daemonok zengenek csata közben. Bevezető Nurgle a betegség, rothadás, halál, kétségbeesés és újjászületés Káoszistene, akit követői gyakran „Nagyapó Nurgle”-ként emlegetnek. A halandók kétségbeesése különösen táplálja erejét. A középkori járványok idején ébredt fel … Tovább

Tippek

  • Tyranida

    Ha szereted az Alien filmeket és könyveket, akkor a Tyranida sereg a te választásod!
  • Játékos Keresés

    Nem csak játékostársakra, de barátokra is lelhetsz a klubokban!
  • 2000 pontos verseny

    Ha ki akarod próbálni magadat egy versenyen, akkor gyere el a 2000 pontos Warhammer 40K versenyekre!