MetaGame Augusztusi 2000 pontos verseny élménybeszámoló
Esemény
2023.augusztus 19-én 3 helyen is versenyek zajlottak az országban. A sort a MetaGame augusztusi 2000 pontos versenyével nyitjuk és utána folytatjuk a HammerTime Cafe Brave Souls versenyével (itt találhatjátok az élménybeszámolót). Sajnos a KMCS versenyről csak annyit tudunk, hogy nagyon szép terepasztalakon mentek a csaták. Várjuk onnan is az élménybeszámolót! 🙂
Fogadjátok szeretettel az élménybeszámolójukat:
„Lezajlott az augusztusi 2000 pontos Warhammer 40000 verseny a Metagame Klubban, ahol végül, az utolsó napos lebetegedések után 22-en vettek részt.
Nagy meglepetésre nemhogy az Aeldari játékosok nem dominálták le a mezőnyt, de még a dobogóról is kiszorultak, a legjobb közülük (Marlok Tamás) is csak a 6. helyre tudott befutni. A döntő asztalon az utolsó körben két Custodes játékos vívott rangadót, ahol egy sikeres kezdés után Papp László győzedelmeskedett Csordás Gábor felett, ezzel biztosítva első helyét.
A verseny másik érdekessége volt, hogy itt mi is kipróbáltuk a GW által javasolt Path of Victory számítási rendszert, azzal a megkötéssel, hogy nem lehetett ez erősebb, mint a tényleges győzelmek száma. Ez az élmezőnyön nem változtatott volna, középen viszont (9-16. helyek) erősen átrendezte volna a mezőnyt.
Az első három helyezés az alábbiak szerint alakult:
1. Papp László (Adeptus Custodes), nyereménye 12000 Ft levásárolhatóság a Metagame-ben.
2. László Gergely (Genestealer Cults), nyereménye 8000 Ft levásárolhatóság
3. Németh Ádám (Necrons), nyereménye 5000 Ft levásárolhatóság.
Az tabella utolsó három helyezettjének (Molnár Csaba, Bogdán Erik és Szarka Balázs) a Metagame következő 2000 pontos versenyén, októberben nem kell nevezési díjat fizetnie.
A részletes eredményeket a képek között találjátok. A résztvevőknek köszönjük hogy eljöttek, reméljük legközelebb is megtiszteltek minket a jelenlétetekkel!”
A Játékosoktól Játékosoknak mostani részében Horváth Dánielt interjúvoltuk meg, hogy ő melyik sereget preferálja és pontosan miért. Fogadjátok szeretettel az interjút Danivel a Chaos Knightokról! Milyen játékosnak írnád le magadat? Alapvetően egy laza, funolós alaknak tartom magam, de mivel 5+ játszok, már kicsit akaratlanul is optimalizálom a listáim, sokat kérdezek az ellenféltől, hogy hogyan működnek … Tovább
Ha szeretnéd kipróbálni a tereptárgy festést, akkor nézd meg a LiszkaG Gaming streamjét, ahol főként Trench Crusade terepeken mutat meg különböző technikákat és emellett az FDM és a Resin 3D nyomtatott elemek különbségét is szemügyre vesszük. Ne maradjatok le róla a streamekről! Iratkozz fel a LiszkaG Gaming csatornáira! https://www.twitch.tv/liszkag https://www.youtube.com/@LiszkagGaming https://www.facebook.com/LiszkagGaming https://www.instagram.com/liszkaggaming/
Egy kicsiny élménybeszámolóval készültünk nektek a Golden Gobbo márciusi figurafestő versenyéről, ahol összesen 46 nevezést adtak le a figurafestők. Rengeteg kezdő is részt vett a versenyen, így amondók vagyunk, hogy elérte a foglalkozás a célját. 🙂 Itt találhatjátok a nevezésekről a képeket. Találkozunk július 12-13-án a Games Day-en, amelyen szintén megrendezésre kerül egy Golden Gobbo, … Tovább
Hamarosan több ligája / kampánya is indul a HammerTime Cafe-nak, amelyekre már most tudtok jelentkezni! Az első ilyen ligaa 𝗞𝗶𝗹𝗹 𝗧𝗲𝗮𝗺 𝗟𝗶𝗴𝗮, amelynek a nevezési határideje április 20. éjfél. Ez a már szokásossá vált liga rendszer szerint megy, így akár 3 hónapra előre is megbeszélhetitek a játékokat az ellenfeleitekkel. A másik kampányunk egy merőben új … Tovább
„Ezek a daemonok olyan gonoszsággal és intenzitással gyűlölnek minket, amit szavakkal leírni sem lehet. Természetükből fakad, hogy átszivárogjanak a valóság szövetén, és rémületet zúdítsanak világunkra. És bár maguk is csak sötét uraik bábjai, időnként ők maguk is bábmesterekké válnak. Megkaparintják a hatalmas psykerek, bátor harcosok, ravasz hadvezérek és odaadó gyógyítók elméjét és lelkét, majd… eltorzítanak … Tovább
„…az Inkvizíció csupán hivatalának kötelességét teljesíti. Tovább rettegni tőlük felesleges, gyűlölni őket pedig eretnekség. Az ésszerűbbek a felelősséget azoknál keresik majd, akik erre kényszerítették őket…” — Gabriel Angelos kapitány, Blood Ravens Chapter, a Typhon Primaris elleni Exterminatus után Bevezető Az Inkvizíció, hivatalos nevén a Szent Rendek a Császár Inkvizíciójából, egy titkos szervezet, amely kívül áll … Tovább
„A nagyságára tekintettem, látásomat teljesen betöltötte dicsőséges tömege. Mindenütt körülöttem hús és mosolygó legyek voltak. Testének tömegében kisebb szolgákat pillantottam meg, amint szivárgó beleihez tapadva szoptak. Lábánál genny és más testnedvek gyűltek össze, melyekben gyermekei önfeledten csapkodtak és játszottak. Áldás volt ilyen dicsőséget és örömöt szemlélni. Nagy szomorúsággal ébredtem egy világba, melyet az Impérium dogmái … Tovább
„Bubók, váladék, vér és belek! Kelések, takony, rothadás és genny! Hólyagok, láz, síró fekélyek! Sebeidből árad a fertő!” — Harci ének, melyet a Plaguebearer Daemonok zengenek csata közben. Bevezető Nurgle a betegség, rothadás, halál, kétségbeesés és újjászületés Káoszistene, akit követői gyakran „Nagyapó Nurgle”-ként emlegetnek. A halandók kétségbeesése különösen táplálja erejét. A középkori járványok idején ébredt fel … Tovább